Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
halál csodáját elszakították egymástól s az Isten-ember halálának titkát nem a kinyilatkoztatásból próbálták megérteni, hanem teljesen emberi módon, az ember felől, vallásfilozófiájuk alapján akarták értelmezni. Félreértésük kiviláglik Anselmus határozott és biztos hitvallásából. Amikor Krisztus „valóságos Isten", „tökéletes Isten"-voltát hirdeti, arról tesz bizonyságot, hogy a kinyilatkoztatás és a kiengesztelődés munkája az élő Istentől indult ki. Tőle való a kezdet, de a véghezvitel is teljesen és kizárólagosan az övé. Istennek cselekvéséről van szó elsősorban a kereszt történetében. A Cur Deus homo ezzel teljesen az egyházi tanítás vonalán mozog. Hiszen az ókori krisztológiai dogmát azért alkották, hogy a váltság titkát és csodáját megvédelmezzék. Azért lehetünk bizonyosak üdvösségünk felől, mert magának az élő Istennek köszönhetjük. A szentháromsági dogmában Krisztus valóságos Isten-volta, a Krisztus két természetéről szólóban isteni természete a legegyszerűbb, legelemibb keresztyén hitbeli meggyőződésnek a tanbeli kifejezése: egyedül Isten válthatott meg minket. Csak neki volt olyan hatalma meg szeretete, amellyel valóban véghez is vihette szabadításunkat. Mindez a legszembeszökőbben érvényesül Anselmus tanításában is. „Más, mint Isten, nem. képes megszerezni az elégtételt." A váltságunkért egyedül őt áldhatjuk. 241 ) „Kegyelmezz nékem, jóságos Uram: a te kezedben van üdvösségem!" „Gondold meg, lelkem, mennyit köszönhet neki egész valóm. Uram, mivel megteremtettél — mindenemmel szeretetednek tartozom; mivel visszavásároltál mindenestül adósod vagyok; mivel ilyen nagy dolgokat ígérsz nekem, mindenem'a tied.. ." 242 ) Az igazi anselmusi kérdés azonban Krisztus ember-voltának jelentősége. Ez sem a kinyilatkoztatásban és a megtestesülésben — mert ezekben az egyházi atyák nyomdokain jár —, hanem a kiengesztelődés művében. Ritschl Albrecht túlozva úgy állítja be a dolgot, hogy Anselmus Krisztus emberségét emeli ki, szemben Athanasiussal, akinél minden Krisztus istenségén fordul meg. Ez a szembeállítás alaptalan ugyan, de valami 240) verus deus.. perfectus deus.. II, 7. Sch. 43, 7. és 5. 2«) CDh. II, 6. Sch. 42, 12. és 18. 242) Medit. III. és XI.
