Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
letompítsa: „Isten öltött magára emberi természetet". 222 ) Az emberi természetnek ezt a f elv evését lehetne esetleg az antiochiai theológia szerint értelmezni. Ez hangsúlyozza, hogy Krisztusban a két természetet élesen meg kell különböztetnünk. Ezért azt hirdeti, hogy nem is lehet szó Isten és ember egyesüléséről az Üdvözítő személyében, hanem az ember Jézusban Isten csak szállást vett, lakozott. Anselmus azonban töretlen hűséggel ragaszkodik a botránkoztató és ellentmondó evangéliumhoz, amelyet a chalkedoni hitvallás határol el és oltalmaz meg minden megszelídítéstől és elferdítéstől. Ezért prédikálja a leghatározottabban az Isten-ember egységét, azt, hogy „ez az ember: Isten", sőt még nyilvánvalóbban: „ez az ember, aki ugyanakkor maga az Isten". 222 ) A kinyilatkoztatás titka, az elrejtőzködő Isten előlépése és megjelenése előtt borul le imádattal, amikor az élő Istenről beszél, „arról az Istenről, aki ember is". 2 " 4 ) Határozott tanújelét adja Anselmus annak, hogy hűségesen ragaszkodik az ókori egyház nagy dogmáihoz, a Szentháromságról és Krisztus két természetéről szólókhoz. Ezt azután a modem theológusok nem is mulasztottak el hátrányául felróni. Ugyanakkor azonban Anselmus látja azt is, hogy a dogmák megfogalmazásában és kifejezéseiben az a hellén szellem is hat, amely az evangélium világával a legélesebb harcban áll. Ezért jóllehet a kinyilatkoztatás valóságát és a dogmák tartalmát a legkomolyabban igyekszik érvényesíteni, a kifejezésekkel szemben óvatos. Tisztában van fogalmaink elégtelenségével és alkalmatlanságával, amikor Isten titkairól kell vallást tennünk.35 ) A hellén szemléletnek próbál gátat vetni azáltal, hogy Isten akaratát domborítja ki az emberré levés és Krisztus két természete csodálatos valóságában: „az ő akarata Isten akarata volt". 236 ) Természetesen nem szabad ezt a kijelentését samosatai Pál tanításának megfelelően értelmezni, mintha az ember 232) CDh. II, 8. Sch. 43, 17. 233) ib. II, 18. Sch. 60, 39. és II, 10. Sch. 47, 17. és 29. 234) idem sit deus, qui et homo II, 7. Sch. 43, 2. 235) Anselmus számra az a fontos, hogy az egy élő Istenben van hármas viszony. A kifejezésekkel azonban nincsen megelégedve. Így helyesebben kellene beszélnünk három sttbstantia-ról az egy Istenben, sem mint három persona-ról, mert görög hypostasis-t az előbbi jobban fordítja. Epist. 1, 74. Anselmus mégis használja a Tertullianus óta meghonosodott una substantia, tres personae megjelölést is. 236) CDh II, 16. Sch. 56, 36.
