Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
11. fejezet. Az Isten-ember fölséges személye. Minden életkérdés, ha gondos és szabatos theológiai munkával közeledünk hozzá, egyetlen kérdésbe torkollik: kicsoda Jézus Krisztus? Az erre felelő hitvallásból világosodik meg minden felelet és minden megoldás. Az Isten megismerése, a bűn szörnyű szakadéka, a kiengesztelődés csodája mind Krisztus személyének titkára mutatnak. A Cur Deus homo-nak is ez a központi kérdése, ahol összefut minden gondolatmenet. Isten igazságosságának könyörületességével való feszültsége, a bűn rettenetes súlya szükségképpenivé teszik az elégtételt. Ezt azonban senki más az ég-világon meg nem adhatja, mint egyesegyedül az Isten-ember. A Cur Deus homo-nak, de Anselmus egész theológiájának a szíve ez: Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, a kinyilatkoztató és a kiengesztelő. Az Isten-ember fölséges személyéről szóló tanításban esnek azután a végső döntések. Anselmus teljesen az ókori egyháznak Krisztusról szóló tanítását folytatja, amikor a kereszt eseményéről, Krisztus váltsághaláláról a testbeszállással, az emberré levéssel kapcsolatban beszél. Több helyen csendül fel Irenaeusra, vagy Athanasiuse emékeztető fordulat. Maga a Cur Deus homo címe és tárgykitűzése közeli rokonságot tart Athanasiusnak „Az Ige emberré levéséről" szóló munkájával. Kettejük szemléletmódja között különbség van, de szó sem lehet olyan ellentétről, amilyent Ritschl és Harnack hangoztat. Athanasius is vallja, hogy „a mi vétkes tartozásunk miatt kellett álászállania; és a mi bűneink késztették az Ige emberszeretetét arra, hogy hozzánk jöjjön, mint a mi Urunk, és megjelenjen közöttünk, emberek között". 229 ) Mégis nála a halál hatalmából való megszabadítás áll az előtérben. Ennyiben helytálló a modern theológusok#meg229) De inc Verbi 4. M. S. G. 25, 99.
