Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

magát társa előtt. Egyedül az Igazság tudja áthidalni, sőt eltüntetni az egyház és a világ közötti szakadékot, amikor a hitetlennek és a „balgatagnak" hitet ad. Akkor azután igazán megismeri és megérti a kinyilatkoztatás csodálatos valóságát, mert megtapasztalja. E nélkül az esemény nélkül okvetlenül két malomban őrölnek. Ugyanazokon a szavakon is merőben mást ért a hivő és mást a hitetlen. Anselmus azonban egyszerűen nem számol ezzel a lehetőséggel. Nem a hitetlenségében akarja szaván fogni, megszólítani a hitetlent. Nem veszi komolyan az istentelenséget, hanem a hivők közé számítja társát, akármilyen is a vélekedése. Ügy beszél vele, mint hívővel. Minek az alapján fordul ezzel a vakmerő reménységgel a kívülállókhoz, sőt a keresztyén hit ellenségeihez? Taián az általános emberi tapasztalatok és gondolatok alapján, saját nyelvükön tudja bebizonyítani előttük a hit igazságait? Vagy arra támaszkodik, hogy van bennük kegyesség, bármennyire mélyen el van is temetve? Vájjon arra számít Anselmus, hogy a hitetlen ember is valamilyen formában vallásos és ehhez kapcsolódva rávezetheti a kinyilatkoztatás megértésére? Semmiképpen sem. Anselmus nem skolasztikus, még kevésbbé modern vallásbölcselő. Nem az emberi értelem képességére számít, amely még az Isten dolgaiban is tud valamelyest tájékozódni és amely még az Isten titkaival is boldogul. Az igazság hatalmában és a kegyelemben bízik, amely ott is győzelmet arat, ahol arra semmiféle emberi lehetőség sincsen. Az első lépés: a hit tartalmának ismertetése után, az igazság megnyilatkozását kéri és várja. Az élő Isten igéjével számol és ezért reménykedik a további lépések megtételében. A második lépés az, hogy a kinyilatkoztatás értelmét megérti az, akivel szót vált. Végül a harmadik mozzanat az, amikor az igazsággal találkozik, magával az élő Istennel jut közösségbe. Ebben az isteni lehetőségben bízva fordul Anselmus a hitetlenekhez, nem törődve az ember tehetetlenségével. A kegyelemmel számol, amely a hitetlenség titkát: az ellenszegülő akaratot is rá tudja bírni, hogy önként alárendelje magát Isten akaratának. Abban bízik, hogy a másikat, a társát is ugyanaz az Isten tartja markában, aki őt magát is megtartja a hitben: „Nem tudok hozzád megtérni, mert annyi és olyan nagy seb, nyavalya, sőt maga a halál nyom a porba és