Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
tesz tehetetlenné. Téríts meg engem, Uram, és megtérek hozzád."' 35 ) Ebben az összefüggésben elevenedik meg számunkra Boso különösnek tetsző megállapítása is: „Amikor ők azért keresnek megértést, mivel nem hisznek, mi ellenben azért, mert hiszünk, mégis ugyanazon egyet keressük, t. i. a „megértést.' m ) A hitetlen keresőkre úgy tekint Boso, hogy ők azért ütköznek meg a kinyilatkoztatás egyes részein, mert azt vélik, hogy nincs értelme. Magyarázatot keresnek, hogy megérthessék, mi e dolognak értelmes összefüggése. Ellenkező oldalról indul el a hivő ember keresése, de ugyancsak ezt a magyarázatot keresi, hogy mélyebben megismerje és megértse hite tartalmát. A megismerésre törekvő hit késztet arra, hogy a kinyilatkoztatást gondolkozásunkkal igazságként felismerjük és mint igazságot megértsük. A kinyilatkoztatás eseményének bekövetkezését egyelőre függőben tartva, kíséreli meg Anselmus az ige üzenetét igazságként átgondolni. Figyelemreméltó eljárásában, hogy nincsen nála kétféle theológia, egy a hivők, a bennfentesek részére és egy a kívülállók, a közönyösök és támadók részére. Még csak kétféle gondolatmenete sincsen. Egyszerűen magával viszi a hitetlent is theológiai gondolkozása útján és együttgondolkozásra készteti. Itt tárul fel Anselmus személyiségének és bizonyságtevő erejének titka. Közösséget vállal a hitetlenekkel. „Ha meggondolom, hogy milyen nagy a bűnöm, mennyi rengeteg hamissággal fertőződött szerencsétlen lelkem, megértem, hogy nemcsak hasonló vagyok a többi bűnöshöz, hanem bűnösebb vagyok náluk, sőt minden bűnösnél bűnösebb vagyok." 97 ) Nem ütközik 95) Meditatio 8 9 ß ) üli ideo rationem quaerant, quia non credunt, nos vero, quia credimus, unum idemque tarnen est, quod quaerimus CDh I, 3. Sch. 7, 20. 97 ) Medit. 6. Az éppen a gyötrelme Anselmusnak, hogy nem érzi eléggé mélyen önnön bűnösségét, szíve megromlott voltát. „Az angyalok megrendülnek, amikor imádnak és magasztalnak, nekem pedig, a bűnösnek, amikor előtted állok, dicséretedet éneklem, neked szolgálok az oltárnál, miért nem rendül meg szívem, miért nem sápad el arcom, miért nem reszket ajkam, miért nem tölt el félelem, hogy könnyekbe törjek és szakadatlanul jajveszékeljek előtted?!" Oratio XVI.