Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

FÜGGELÉK, - V. SZEMELVÉNYEK. - b) igehirdetéséhez.

zét éles tőrhöz, farkas, medve és oroszlán körméhez. Mert nagy kegyetlen kínzásokkal vakarcsai mindenütt. Lábát a szárnyas madárhoz, mert futtonfut, mintha szárnyon járna, mind télbe, nyárba, földön, vizén minden helyeken. A szívét hasonlítják nyúlhoz, mert éjjel nappal féli és rettegi morhájának vészesét. Életét hasonlítják az arannyal megterhelt szamárhoz, ki mind az által csak szénát és szalmát rág; és hasonlítják a szántó ökörhöz, aki zabnak földet szánt, de azt is ló eszi. Idvözítőnk kedig hasonlítja a telhetetlent a tövishez, kinek szorgalmatossága az Istennek Igéjét megfojtja: és ezért Szent Pál a telhetetlent bálvány imádónak nevezi és azt mondja, hogy az Istennek országának örökösi nem lesznek. Hasonlítják ahhozis, kinek egyik kezére nagy követ kötöttek, a másik kezén kedig szárnya nevekedett, mert ha szinte egyfelől égbe repölneis, más felől alávonatik és mind hírében, tisztességében és végre mathájábanis meg küssebbedik. De noha ily rettenetesképű a telhetetlenség, mind az által annira eszét vesztötte ez világnak, hogy ezt csak mosolyogja. És az ő szíveket, lelkeket meg keményítvén magát megvakítván, ugyan mohón űdzik. Kik mint járnak az ítélet napján, meg látjuk. Mi kedig fogadjuk szavát Idvözítőnknek, ki ezt monda: meg ójátok magatokat, hogy a ti szívetek meg ne nehezedjék ez világi szorgalmaiosságokkal. Bizony ha ártalmas nem volna, nem intene el róla. De aki nem hiszi, annak kárán nyissa fel füleit. (Post. I. XVIII.) A. földi kincsről. Ne gyűjtsetek kincset magatoknak ez földen, hol a moly és a rosda meg eszi és holott az orvok ki ássák. Az az, akár mely igen mély földben, avagy kősziklák között, erős kő várba és sok kolcsos vas ládába, az boltok fenekére, avagy akár minemű helyre gyűjtseis az hitetlen, telhetetlen ember és Isten el felejtett ember kincsét, de ugyan nem leszen az örökös marhája neki. Mert az mely hatalmas Istent ő meg vetett az miatt, az őtet ezzel szégyeníti meg, hogy csak amaz apró rozsdátis és kis molyocskákat és hol mi el vetett bujdosó, rosszas, éhező latrokat reá támaszt és azokkal ugyan szeme láttára nagy bosszúságára el veszti, ki miatt még az beleis tekereg nagy búja és bánatja miatt, és némely mégis öli magát kétségbe esése miatt. Kitől minekünk mindennap ezer példánk vagyon, mint vészének drága nest, nust, bíbor, bársony ruhák, drága pohár székek, arany és ezüst ékességek, mind kő városokkal és erős kő várokkal egyetembe. — Ki mondhatja meg csak Magyar országbanis sok kastélyokba, várakba és városokban uraknak, nemeseknek és polgároknak mennyi kénesek és ékességek rekkent el mind urokkal egyetembe? Nemde fejeken tölt-e ezeknek az Úr szava? Mais nézd el csak, ha arra való szemed vagyon, mint vesszenek hol tűz miatt, tolvajok miatt sok áros népeknek hamisan gyűjteti marhájok. Megint sok telhetetlen uraknak hamisan gyűjteti borok, búzájok, pénzek, várok: kiknek borok fel fordul és meg büdösül, drágára tartót búzájuk meg férgesül, ebül gyűjteti pénzeket ő maguk, vagy gyermekek ebül költik betegségre, köszvényre, kólikára, perpatvarra és hol