Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
FÜGGELÉK, - V. SZEMELVÉNYEK. - b) igehirdetéséhez.
mi csélcsapókra. És nagy tartományokra hirtelen mind el pusztulnak török, tatár rablási miatt és egy másra való törés miatt. És gyakran egy egész ország meg változik és egy népről más népre száll az sok hamisság miatt. (Dan. 2.) Ez értelemmel röttenté itt most Idvözítőnk az fösvényeket. Mely igékben nem tiltja meg az munkát és az marha keresést. Mert azt sok helyen parancsoljais: hogy verítékkel éljünk (Genes. 3.) és kezünkvei munkálkodván annyi marhát gyűjtsünk, hogy azból mind magunkat, cselédünket, mind egyéb szűkölködőket segíthessünk (Ephes. 4.) És hiába inteneis bennünk az alamizsnálkodásra és gazdálkodásra, ha nem volna miből azt mívelnünk. Azért ő magais sok helyen ajánlja magát az ő híveinek, hogy őket nem csak az jövendő jókkal, hanem ez világi marhávalis és ugyan gazdagsággalis meg áldaná (Palm. 128.). Az mint Ábrahámnak, Isaáknak, Jákobnak, Józsefnek, Dávid királynak, Salomonnak és több hívek áldomásiból ki tetszik. Ittis az mai evangéliomba nem mondja azt, hogy ne szerezzünk, avagy ne bírjunk kéneset, hanem azt mondja, Ne gy ü j\t sün k, az az ne legyünk arra szorgalmatosok, hogy csak rakton rakjuk és gyűjtten gyűjtsük, akár kellessék, akár ne, akár jól, akár gonoszul. Szent Pál még az pogánnális alább valónak mondja azt, az ki háza népére gondot nem visel. Sőt alább való az baromnális, mert még az madarakis sok futosással keresnek fióknak valót, míg el röpítik, a tehenek kedig bőgve keresik borjú jókat, hogy meg szoptassák. Mennyivel inkább mi tűlünkis meg kévánja ezt Istenis, a természetis, hogy szükségünkre valót meg szerezzük. Hanem tiltja az telhetetlen szorgalmatosságval való gyűjtést és azban való bizodalmat, jelentvén az hitetlen szorgalmatosságnak hasznatalan és hiába való voltát. Mert a hitetlen a fejébe szorgalmatoskodik, hogy véli azt, mint ha az ő marhájával, pénzével, aranyával minden veszedelem ellen meg oltalmazhatná életit. De Idvezítőnk feddi e bolond gondolatot, mert minden marhája egy szem pillantásban el veszhet, és így azban való bizodalomis el vész. Akár mely igen drága marhánk legyenis kedig, csak kevés dologbanis semmivé lehet: Egy szikra mind házunkat, várunkat, városunkat hamuvá teheti, mind nest, nust, róka subánkat, bibor, bársony, kamuka, gránát, arany láncunkat, násfánkat, gyűrőnket, boncsokunkat és minden ékességünket lator szolgáink, szomszédink, pajtársink, prédáló latrok, törökök, tatárok mind várunkkal egyetembe tűlünk el foszthatják. Egy kóborló úrnak kincses várát mindőn megvötték volna más az félék és örülnének az ott való prédának, egy darabant kanócot csinál az puskaporos házra, és midőn hegedő szóval vígan laknának, hertelen fel veti őket; hol némelynek el szakadott fél kezébe találták az késtis. Ily bizontaian öröm ez világi jószág. — Más szállott vár előtt, midőn az király kiáltatna, hogy az ki fel gyújtaná, negyven ház jobbágyot adna, ehhöz képest sietvén, hullton hulltak az tüzes árokba és ott égtek. — Láttam hogy az kalmár meg ijedett tatár hírtűi és minden kincsét fel rakta és szintén eleibe vitte az ellenségnek, mely ellenség háza felé nem ment volna és magátis el fogták és koldolással változott ki. — Láttam telhetetlen prókátort, ki féltvén kincsét másik házához akarta vinni, és az fel perese meg leste, meg ölte és meg fosztotta egy híhány latrokkal. — Láttam nagy urakat, midőn hallaná, hogy az ellenség várát reá akarná szállani, ki küldötte kincsét és az
