Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I I . R É S Z . - VII. TANÚ.

hordozó büszke friág'yá rílak minden mégalázottságá változik Isten előtti bűnbánattá az alábbi kifakadásban is: Test szérintis láttunk ezféle büntetésit az Istennek, hogy a kiket nagy fel emelt és el hitte magát, az után igen alá vetötte, mint az magyar nemzetet, midőn nagy fel emelte volna sok népek felőtt és azba el hitték volna magokat, — íme, mely német nemzetet leg alább valónak tartottak, az előtt sugorok és az pök most az gallér alá. (P.V. 101.) Török. Ez volt a nyugati sorsközösségbe kényszerített magyarnak az egyik nagy keserűsége. Az önérzetébe kétségkívül ez gázolt bele leginkább. De ott volt a másik, talán még nagyobb csapás, Törökdúlás egykorú metszete. amely ha sokszor megtartotta is a lovagi formákat, kimondhatatlan szenvedést és jóvátehetetlen pusztulást hozott: a török hódítás. Én időmbenis mind a tatárok, mind a törökök rabláskort csak Magyar országbanis nagy szörnyűségeket cselekedtek. Kik sok apró gyermecskéketis szabiára hántak és hármasávalis az ló hátára kötöztek, kik egymáshoz verődvén el bágyadtak, el fulladtak, éheztek, szomjúhoztak. Édes atyjókat, anyjókat látván, ételt, italt sírván kértek, de szüleiket tatár ostorral, mint az bar-.