Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I I . R É S Z . - VII. TANÚ.

mot, hajtották. Áz kik el bágyadtak, ki nagyították, lovakkal tapodták; agy ok veleje ki omlott. Ha meg szállottak, ló vérrel és kacola tejjel itattak és köztök sok ifjak, szüzek, inasok, vének, menyecskék röttenetes szeplőket szenvedtek. (Fol.P.LXXIIb.) Hogy a török és tatár sokaság az utolsó ítélet közeledtét jelenti, (P.I.LI.) azt már az eszkatológia tárgyalásánál láttuk. Bornemiszának semmi kétsége affelől, hogy maga Isten rendelte a török császárt is és más vitéz fejedelmeket a mi ostorunkra. (P.V. 427b.) Azon természetesen nincs mit csodálkoznunk, hogy az egyháznak reformáció előtti romlását már ő is az Isten büntető haragjának okai közé sorolja. Ezértis vésze Sidó ország, Trója, Buda és Magyar ország, mert az lelki paráznaság mellett, az bálványimádás mellett, minden várok, városok, klastromok, káptalanok, pispekségek, érsekségek rakvák valának röttenetes fertelmes és sodomita élettel. (P. II. 109.) Ezen a ponton tisztán kimutatható a magyar sorsszemlélet hasadása. TELEGDI MIKLÓS ugyanezt a politikai helyzetet

1 fordítva értékeli: Egyebek között mi magyarok hévséggel kóstoljuk az Úrnak haragját az últa, hogy Luter Márton eretneksége először, az után Zuingliusé, Calvinusé és végre az Arriusé közénkbe jöve. Gondolkodjék minden ember ez el múlt esztendőkrül, és úgy találja, hogy az ilyen sok féle tévelygésekkel együtt jött be országunkba a töröknek fegyvere. És még tovább, tovább mennek köztünk a római hittel ellenkedő vélekedések, attúl inkább el hatalmazik rajtunk az pogánnyak fegyvereis. (Telegdi: P. 11.763.) Bornemisza más egyebet is lát. Szent meggyőződéssel von párhuzamot a római és török birodalom, Krisztus szegényes kö1 (Karaján: Magyaroknak visszavonás vesztése.) A rómabeli birodalomnak romlásának mi lén oka, ha nem az sok polgári had, az fő népek között való viaskodás? Az mi országunkat mi adá török császárnak kezébe? Az országbelieknek tétovázások és sok fele való szakadozások. Addig evék egymást, addig marakodának önköztök, hogy meg emésztetének egymástúl, meg fogyatkozék az sok belső viadal miatt ereje az országnak, és csak könnyen be jöve, be szállá a török, cl vevé tűlünk az arany almát, minden gazdagságnak és hévségnek földét ki foglalá kezünkből. Immár csak alig akadtunk hazánknak karaján, de mégsem vesszük eszünkbe magunkat, hanem ugyan azon vissza fordult erkölcsbe megyünk el, meg sem szűnünk az nagy sok véghetetlen vissza\onástúl. Mutass énnekem két urat Magyar országba, kik egymást tiszta szívbői szeressék. (Teleßdi: P. I. 408.)