Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I I . R É S Z . - VII. TANÚ.

TANÚ. ajátos, jellemző tulajdonsága Bornemiszának, amely joggal tereli rá a jelenben a szorosan vett egyháztörténeti érdeklődésen túlmenően számos, egymástól meglehetősen távol álló tudományágnak fokozódó figyelmét, hogy ritka elevenséggel tükrözi írásaiban korának erkölcseit, a magyarság történeti tudatát és sorszemléletét. Erkölcsök. Hogy a reformáció hatása Magyarországon a nemzeti műveltségnek páratlan teljesítményeire sarkalt, azt az előző fejezetek sokban jelezték. Természetes, hogy ezeknek elérése csak annak a rendkívüli lelki megmozdulásnak volt köszönhető, amely az emberek ezreit az Isten és az ő igéje felé terelte. Urak, nemesek, polgárok és pórnép egyaránt keresik üdvösségüket, és igen széles rétegek tekintik életüket Isten színe előtti szent sáfárságnak. Balassi István, Bánffy Lászlóné csak kiragadott nevek a sok közül, annak igazolására, hogy a hatalmasok vagyonokat tudtak áldozni az Isten dolgaiért; a három alispán, Soós János, Máriássy Pál, Kapi Ferenc mutatja, hogy a köznemesség is mennyire személyes ügyének tekinti a reformáció dolgát; a polgárságból pedig elég a többi közül Olasz, Kalmár és Lingl nagyszombati kereskedők neveit idéznünk, akik készek voltak az általuk szentnek tartott ügyért anyagi károsodást és börtönt is szenvedni. Hogy Bornemisza az ilyenekről csak ritkán emlékezik meg, az lelkipásztori szolgálatának természetéből folyik. Neki a nyájat kell védenie és a tévelygő juhokat egybe terelnie. Éppen ezért a feddő és ostorozó szó, vagy riasztó példamondás sokkal gyakoribb nála. Kora még alig van kilábalóban abból az erkölcsi fertőből, amely Mohácshoz és az ország három részre szakadásához veze-