Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - VI.THEOLÓGUS
felekezeti megrögzítettséget a szó mai értelmében, hanem theológiai áramlásokhoz való vonzódást, olyanféleképpen, ahogyan ma szellemi, vagy politikai irányok, meggyőződések terjednek, illetve küzdenek egymással. Huszár Gállal korán fűződő kapcsolata s annak későbbi fennmaradása, mikor az egyik Komjátin, a másik Galgócon és Semptén főurak biztos védelme, alatt áll, mindenesetre fényt derít mindkettőnek akkori felekezeti álláspontjára. Az egyik nyilván nem volt annyira sakramentárius, mint ahogyan általában szeretik feltüntetni, a másik pedig még nem foglalt tudatosan állást a lutheri irány mellett. 1 Magyarország reformációjának legfőbb külföldi tekintélye Melanchthon volt, akinek irénikus humanizmusa minden irányba tett engedményekkel próbált hidakat verni előbb a római egyház, utóbb a helvét protestantizmus felé. A magyarországiak tájékozódási lehetőségét és tisztánlátását nagy mértékben rontotta az a körülmény, hogy Melanchthon egészen Luther haláláig (1546) bírta annak barátságát és bizalmát s a wittenbergi egyetemen maradván, be nem avatottak szemében a lutheri tanítás őrének és folytatójának látszott. A helyzet fonákságára mi sem jellemzőbb annál, hogy 1557ben Huszár Gál Magyaróvárról a svájci Bullingerhez fordul levélben, járna közben Melanchthonnál, hogy az úrvacsorai tanát mielőbb közzé tegye. 2 Ennek a melanchthoni kettősségnek tisztulási lehetőségei csaknem egyenlőek voltak a lutheri és helvét irányban. E tisztulási folyamat Magyarországon az 1560. év körül vesz nagyobb iramot. Kálmáncsehi Sánta Márton és Szegedi Kis István már korán a határozott zvvinglianizmus alapján állottak, előbbi Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, utóbbi főleg Dunántúl hódoltsági területén terjesztvén a sakramentárizmust. Kálmáncsehinek a deák Bornemiszával volt találkozása, Szegedi Kis pedig Melius Pétert nyerte meg legkésőbb 1558-ban eszméi számára. 3 1 Figyelemre méltó azonban, hogy Bornemisza nem követi Gál mestert Kassáról Debrecenbe. — Utóbbinak álláspontjára nézve viszont felette tanúságos volna Melius-szal való összekülönbözésének közelebbi körülményeit ismernünk. - Zoványi: A ref. M. országon 327 1, ;i Zoványi: í. m, 332- 1,