Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - VI.THEOLÓGUS
jon a Luther halála utáni felette tagolt evangélikus keresztyériségnek melyik árnyalatához vonzódott. A nélkül, hogy dogmatörténeti részletkutatásba bocsátkoznánk, elsősorban irodalmi hivatkozások és névemlítések alapján megállapíthatjuk a következőket: A megigazulásról prédikálva kifejezetten állást foglal Oslander ellen, ki nagy álnokul oly meg igazulást tanít, hogy az Isten benned lakozván tisztává teszen. (P. III. 292 2 b.) — Az interimistákat is határozottan elítéli. 1 Azok a külföldi theológusok viszont, akikre írásaiban nevük említésével hivatkozik: Urbanus Rhegius, 2 Wigandus, Selnecker, Chytraeus (P.V. 136.1. és Fol.P.) és Chemnitz (P. IV.867., 869.) mindannyian meglehetősen egyféle irányt jelentenek és alkalmasak Bornemissza álláspontjának közelebbi meghatározására. Urbánus Rhegius (1489—1541) eredetileg Eck tanítványa Augsburgban, katolikus hitszónok, de korán Luther követője lesz és Lüneburg, Bréma, Braunschweig, Hildesheim reformátora. A tőle származó hannoveri Kirchenordnung mai napig érvényben van. Wigand János (1523—87) Luther tanítványa, mansfeldi, majd magdeburgi lelkész. A legszigorúbb lutheránus orthodoxiának képviselője, meggyőződéses fláciánus. (Jénai, majd königsbergi egyetemi tanár, 1575-től pomesaniai püspök.) Seinecker Miklós (1530—92) lipcsei udvari prédikátor, jénai, majd lipcsei theológiai professzor, wollenbütteli fősuperintendens, neves egyházi énekíró. Chytraeus (Kochhafe) Dávid (1531—1600) rostocki professzor, kiváló egyházszervező, aki az osztrák rendek kértére két ízben járt Alsó-Ausztriában, Sztíriában az ottani evangélikus egyház megszervezése céljából. (1568 és 1573—74.) Mind az előbbi kettő, mind Chemnitz Márton (1522—86.) braunschweigi superintendens, aki eredetileg Melanchthon köréhez tartozott, a Formula Concordiae szerkesztői közül valók. 3 Chytraeussal Bornemisza talán személyesen is találkozott, 1 Mikor amaz álnok Interim nevű követcze (sic) V. Károly császár parancsolat alatt ki ment vala, még az bölcs doktorok és tanítók közülis sokan csélcsaptak. (Fol. P. DCCVIb.) 2 Katechizálásra ágendájában a következő műveket ajánlja: Vadnak szép írott könyvek rólok, mint Loci Communes Philippi Melanthonis, Davjd Chytraei katekizmusa és Regula vitae Selnecceri etc. Regii Urbani katechizmusiis. És magyarul tudós prédikátorokis: Heloppoeus Bálint és többeké. Azokat többeket ne rösteljen által olvasni és belőlük minden cikkeit fejtegetni. 3 Alig. deutsche Biographie, RGG 2 , Loesche V.: Gesch. d. Prot, im vorm. u. neuen österr. 83, 89. Bibi V.: Archiv f. österr. Gesch. 1899. 1,37, 193 1.