Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I I . R É S Z . - VI.THEOLÓGUS

hanem csak puszta kenyérnek és Csak külső jelnek és emlékeitető pecsétnek; és ezt bizonyítani akarták Caívinusnak és egyéb doktoroknak írásival. Maga még azokis ezerszer feljebb böcsültették az ő Írásokban az Ürnak kenyerét és borát, tanyítván el titkoltatott mennyei és lelki egyesülését az Krisztus testének és vérének lenni az szent eledelbe, szükséges hitünknek erősítésére és örök életünk épületére.

1 Luther. Ha már a fentebb feltárt úrvacsorai álláspontot nem vennénk is figyelembe, ékesen beszélnek Bornemisza lelki hovatartozásáról Kálvin és Luther neve említésének körülményei. Az egyik „ama nagy szent és jámbor", a másiknál a szűkszavú elismerés, hogy „még ő is" többre tartja, mint tudniillik az ország nem lutheri részeibe eddig a vulgáris zwinglinianizmus! Bornemisza szeretettel és csodálattal csüng Luther Mártonon, mint Isten hatalmas eszközén. Vesd azért az Szent írás mellé minden tudománt, török, sidó, pápások, Luther Márton tanyítását és egyebeket, — és meg esmérheted, hogy a mit Isten ez utolsó időben Luther által prédikáltatott, mindenbe egyez az próféták, Krisztus és az apostolok tanyításával, kinek teis jól menj végére és meg esmérvén az igazat, adj hálát Istennek.

2 Ezenképpen Luther tanyításais mind világ végezetig tart az hívekben, mert csak azont hirdeti, akit Ádám, Noé, Mojzes, Dávid, az próféták, Krisztus és az apostolok hirdettek. — De azok, kik mást hirdetnek, akár mint gyüheskedjenekis, el kell veszniek. (Fol. P. III. 2942). Valóságos sorsközösséget érez vele. Láttuk már, hogy a maga Beckó-vári lappangását Luther wartburgi tartózkodásával hozza párhuzamba és az Erős várunk énekét sok százszor mon1 Post. II. 611. I. Hasonló állásfoglalást találunk a sacramentalis praesentia tárgyalásánál: ily értelmek volt az régi szent doktoroknak és az után való istenfélő tanítóknak, Luther Mártonnak, Phiiep Melantonnak és többeknek. Nem sokba különbőz Calvinus János írásais ebben, (olvasd meg magyarázatját í. Cor. 11., meg érted ott az különbségetis), hogy az Ür valóban részesíti magát velünk. Az többiis az értelmesek egy sem meri azt mondani, hogy Krisztus testét és vérét nem ígérné..., csakhogy eszeskedni akarnak az módjába, mint és mi móddal legyen az. (Fol. P. CCIIII.) De Szent Pál elég nyilván tanít arrais, midőn arra tanít, hogy ugyan részessé leszünk az Krisztus testével és vérével, és hogy ne véld csak gondolattal és szívbéli bizodalommal lenni, meg tanít, hogy az kenyér és bor az Krisztus teste és vére részeltetésének eszközei. 2 Fol. P. CCCCLXXb 1. (Következik téves oldalszámozással XXXI stb.)