Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I . R É S Z . - IV. SZORONGATOTT.

szókkal Isten előtt, hogy szent kívánságimban meg ne hallgatna. De midőn két és níha három hónapigis egymás után erősen meg rostáltatott és losnokoltatott volna, mint Páltis 2. Cor. 12., és midőn immár Istenemetis erőtlennek vélném és ígéretitis hasznatalannak állítanám és csak nem el hanyatlanám, búval, bánattal, félelemmel elegy hitecském lévén, oly csuda képpen gonosz hírt indított, kinek ijesztésével mint egy késsel minden kísírtetimet le metszette. De ott az egyik kísíretnek vége lévén, ottan más harcot bocsátott reám az ő szent Igéjének háborgatása miatt; kibe az első noha meg enyhedt, de a másik megint jól meg hánkódtatott. Ezek el múlván tudom esztendeig egymás után húsz röndbeli különb különb kísértetimet, kibe mind az által na

SY győzedelmetis, nagy épületetis adott. Végre penig nagy sok kísírtetben el esteknek szép tanúságokat és bíztatásokat adatott velem, olyanoknak, az kik pokolban való kínlódásoknak cserélését inkább óhajtották az kísírtetnél. Kikből azokis szépen, nagy örömmel ki menekedtek tanításom által. Ily csudálatos Isten az ő szentinek kísírtetibe. (P.III.421.sköv.1.) Az ilyen belső harcoknak nyomával majd minden könyvében találkozunk. Már 1573-ban is ezt olvassuk: Nagy álnoksága vagyon az ördögnek: mint a sidókat, törököt, tégedis el akar idegeníteni Jézus Krisztustól. Ezt én magamról mondhatom, mert énrajtam meg kesergetté az átkozott állat. (P. I. CLXXXV.) A következő esztendőben pedig még drámaibb vallomását kapjuk: Az ördög mostis óránként azon jár és forog, hogy tiszta merő siket, vak, néma és sánta lenné! minden jónak és idvességes dolognak hallására. Kit atyámfia Szent Pállal együtt én magamrólis bizonnyal mondhatok te neked. Mert midőn ez utolsó igéket írnám, szinten akkor oly rettenetes fertelmes gondolatok jüttek vala eszembe, hogy kit nem csak meg írni avagy mon-r dani, de még csak gondolniis éktelenségnek éktelensége. Mely undokság ellen noha számtalan szép gondolatokat forgatok vala az Istennek igéjéből, de mind ezek ellen annyi vakságot és süketséget őtött vala az ördög elmémbe és szívembe, hogy fel ugordanám és az el kezdett írásomat félbe hadnám és az undokságnak cselekedetire készülnék. De midőn nagy szomorún és fohásszal elegy mennék, azonban az Jézus Krisztusnak lelke oly malasztot ada, hogy ki miatt ugyan el rettenek az undokságtól.