Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Budapest 1933. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II.)
II. A HATÁS KEZDETE.
Fel-felbukkan az a nézet, hogy Luther hatására az egyházi beszéd terén az volt a változás, hogy a nép számára való templomi tanítás egyáltalában helyet kapott az istentiszteleten. Ezzel együtt szokott elhangzani az a még balgább felfogás, hogy eddig idegen nyelven kapta a nép a Szentírás szavait, most pedig már anyanyelvén hallhatja Isten igéjét. A középkori nj'ugati keresztyénség is a maga módján mindig gondoskodott arról, hogy a nép necsak résztvegyen a misén, hanem oktatásban is részesüljön. A legutóbbi időben, az 1493-i esztergomi zsinat elrendelte, hogy vasárnap és ünnepeken az epistolát és az evangéliomot vagy más szentírási szakaszt fel kell olvasni s felettük okos beszédet kell mondani. 05 ) A kiváltképpen a nép vallási életét gondozó, mindenütt a prédikálásban kitűnt domonkosok és ferencesek hazánkban is nagy számmal működtek. Eszközük nálunk is a közvetlen hangú beszéd lehetett. Ahhoz, hogy Magyarország ebben a korban európai hírű szónokokat tudott teremni, kétségtelenül szükséges volt egy átlagos színvonalú prédikátor-sereg. Magyarországi Mihály, Temesvári Pelbárt, Laskai Ozsvát prédikációs könyvei ismeretesek voltak Nyugaton is, emellett íróik e könyveket mégis azzal a céllal adták ki, hogy elsősorban hazai társaiknak szolgáljanak s anyagot adjanak nekik beszédeik készítéséhez. E beszédek latin nyelve nem állapítja meg a valóban elhangzott beszédek nyelvét, annál kevésbbé, minthogy Pelbárt beszédeiben a latin szövegbe közbeszúrt magyar szavak is a gyakorlati szükség figyelembevételére mutatnak. 68 ) A latin nyelvű nagy gyűjtemények mellett pedig ott találjuk a középkori és a XVI. század elejéről való kódexeink magyar nyelvű darabjait, imádságokat, elmélkedéseket és beszédrészleteket. Ezek nagyrészt éppen Pelbárt műveiből átvett részletek, ami ismét azt bizonyítja, hogy a latin csupán a tudomány nyelve volt, és nem feltétlenül a papság és a hívek vallási érintkezésének nyelve. Amikor azonban ilyen adatokból megállapíthatjuk, hogy a szónoki beszédnek és a nép nyelvének templomi elhanyagolása nem mondható a Luther előtti magyarországi keresztyénség jellemzőjének, ugyanakkor éppen ezekből a meglevő adatokból eléggé tiszta ismeretet szerezhetünk a prédikáció jellegéről és tartalmáról. A középkor folyamán hazánkban is a prédikáció főleg erkölcsi irányú volt. Elsősorban nem hittani tótelekkel foglalkozott, hanem oktatta a népet az egyházi szokásokra és intette jó erkölcsre. A szónoknak még a szentségek tár') Mihalovics i. m. 107kk. Kudora i. m. 59. ') Szilády i. m. 18kk. Horváth János i. m., Thienemann i. c.
