Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Budapest 1933. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II.)
VI. BEFEJEZÉS
talmilag is elhajoltak a lutheri iránytól. 1 ) Az úrvacsorai tanítás is azért adott lehetőséget a szétszakadozásra, mert sokan önmagában véve s nem a Krisztusban megjelent kegyelem szempontjából tárgyalták. — Az a tény, hogy a magyar nemzetről nem mondhatjuk ki egyetemlegesen: evangélikussá lett, szorosan összefügg azzal, hogy a keresztyénség maga is élet, sohasem kész, bevégzett eredmény, hanem mindig eleven folyamat. Amíg tehát egyrészt forradalmi változást sem okozott hazánkban a lutheri reformáció, addig másrészt csak annyiban élt Luther lelke a magyar reformációban, amíg eleven mozgalom, folyton ható élet maradt. 5. Amíg a bűnös ember örök kérdése eleven erővel él a mozgalom vezetőiben, s amíg ennek megfelelően az evangéliom megbecsülése a reformáció rugója, mindaddig Luther szellemében alakul a keresztyén egyházi élet. Hazánkban is akkor kezdődik Luther művének megtagadása, amikor a tekintély szerepébe az isteni kijelentés helyett a nagy keresztyén mesterek vagy a hivatalos szervek (pl. zsinatok) tanítása lép. A helyes teológia, az igaz istenismeret benső mozgató ereje többé nem a bűnös embernek a kárhozattól való félelme s az Isten irgalmasságába vetett hite, hanem pusztán az objektív tudományoskodás. A teológia középpontjába a Krisztusban megjelent Isten helyett az Isten abszolút fenségének gondolata kerül. Luther nagy munkatársának, Melanchthonnak is valószínűleg abban a tekintetben kell valamelyes szerepet tulajdonítanunk a reformáció változásaiban, hogy a rendszerességre való feltétlen törekvéssel, a vallási igazságoknak tudományos készségből való bizonyításával arra indította a magyar teológusokat, hogy tudományukat még a keresztyén kijelentéshitnél is feljebb becsüljék. 6. Luther korában hazánkban is rugalmas volt a reformátorok tevékenysége. Munkájuk a szükséghez igazodott. Tanításukban mindig az a kérdés domborodik ki, amelynek a tisztázása körükben a legsürgősebb. Kezdetben Luther hívei nálunk is csak egyes, könnyen sérthető pontokon támadják a reformálatlan vallást, később pedig főleg a szentekben való bízást ostorozzák és a mise „antikrisztusi" megrontását gúnyolják. Mind inkább évényesül az a törekvés, hogy az Egyház élete a maga egészében visszanyerje tisztaságát. A húszas évek apró csatározásai után a harmincas években a gyülekezeti istentisztelet meg*) Itt említem Asztalos Miklós dolgozatát: A wittenbergi egyetem és a magyarországi kálvinizmus. Különlenyomat a bécsi magyar történeti intézet 193'2-i évkönyvéből. Érdekes kísérlet a lutheri reformációtól való elfordulás problémájának megoldására; az immanens teológiai okokat azonban háttérbe szorítja.
