Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Budapest 1933. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II.)
V. A TANÍTVÁNYOK.
maguk az ellenfelek; később pedig nem volt elég ereje arra, hogy a küzdelem terhét kitartással viselje. A sophistika emlegetésén túl már nem is volt bátorsága megmondani, sőt esetleg nem is látta meg, hogy Stancaroék részéről a főhiba nem a christologiai kérdés megfejtésében van, hanem abban, hogy egyáltalában felvetették. A helyes keresztyén tanítás középpontja az üdvösség kérdése. Luther művében a kiinduló pont a természetes ember örök kérdése az üdvösség felől és az erre adott felelet a Krisztus evangéliumában. így Luther teológiájában mindenkor megmaradt az üdvösség és kárhozat, bűn és kegyelem, lét és nemlét feszültsége. És ez mentette meg a lutheri teológiát a „sophistiká"-tól. Mindennek a hiánya viszont magyarázatát adja annak, ami a svájci reformátorokat és utódaikat jellemzi. Mihelyt az elméleti igazság keresése került homloktérbe, mihelyt helyes vallási tantételek megállapítása lett a fő érdek, akkor már nem volt meg a teológusokban sem szükségszerűen az az alázatosság, amely az üdvösségrejutás kérdésének teológiájában nélkülözhetetlen. Nem volt tehát többé korlát, amely határt szabott volna a rationak. Ebben az irányban a megelégedést többé nem az szolgálta, hogy az evangéliomban békességet találnak, hanem, hogy az igazság ismeretében gyarapodnak. Luther reformációi kérdése: hogyan jutok üdvösségre, ezért alakult át, s ezért lett nevezetesen a Stancaroféle vitában ezzé a kérdéssé: milyen értelemben kell Krisztusnak tulajdonítanunk üdvösségünket, megigazulásunkat, mindkét természetének-e vagy csak az egyiknek s melyiknek. Nyilvánvaló, hogy a bűnös ember örök kérdésének kikerülésével az ilyenféle kérdések felvetésében és feleleteiben vége-hossza nincs a fejlődésnek. Heltai azonban sok külföldi és hazai társával együtt belement a küzdelembe. De be is teljesedett rajta ennek a tévedésnek a tragikuma. Néhány évig állta a sáncot, de Dávid Ferenc után előbb reformátussá, majd antitrinitáriussá lett. 269 ) E két nézetváltoztatását nyugodtan lehet egy mondatba összefoglalni, mert az az út, amelyre Heltai gyanútlanul rálépett, abban a korban, az akkori feltételek mellet gátolhatatlanul az unitárizmushoz vezetett. Hiába van egyezés a lutheri és kálvini tanításban a Szentháromság történeti tanát illetően, a Serveto-féle antitrinitarismus mégis csak úgy volt lehetséges, hogy a kálvinizmus a fentebb vázolt módon az örök vallási kérdést elhagyva, az Istenből, mégpedig a Deus absolutus-ból kiindulva próbált teológiát csinálni. Serveto és a többi antitrinitárius nem tett aztán többet, minthogy a homloktérbe tolt s legfonto28 °) Lakos i. m. 23. 47.
