Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Budapest 1933. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II.)
IV. A TÖRÖK-KÉRDÉS.
akkor talpra állna, elmenne és hirdetné a törököknek az evangéliumot, s rászánná erre testét és lelkét; ez volna keresztyén eljárás: a törököket meggyőzni és a keresztyénséget terjeszteni és védelmezni. Mert mire jó az, hogy mi a töröknek testi fegyverrel ellenállunk? Mi rosszat tesz a török? Elfoglalja az országot, és uralkodik ideig-óráig. Hiszen nekünk ugyanazt kell elszenvednünk magától a pápától, aki bizony agyon gyötri testünket és életünket, amit a török nem cselekszik! Ezenfelül a török mindenkit meghagy a maga hitében, ezt sem teszi a pápa, hanem az egész világot a keresztyén hitről a maga ördögi hazugságára kényszeríti, úgy hogy a pápának a test, javak és lélek feletti uralma nyilvánvalóan tízszer gonoszabb, mint a töröké. És ha Krisztus maga le nem döntené az Antikrisztust az Írás szerint, és ki akarnók irtani valaha a törököt, a pápán kellene kezdenünk a dolgot." 44 ) Luther itt mindössze összehasonlítás kedvéért szól a törökről; ha kedvezőt mond róla, csak azért teszi, hogy az ellentét révén a pápaságról való véleményét kiemelje. A kortársakat sem érdekelte más, csak az, hogy miként fogadta Luther a hírt a pápa nagycsütörtöki bullájáról, amelybe az eretnekek közé az ő neve is belekerült. Hogy Luthert ezekben az években a török-kérdés önállóan nem foglakoztatta, az is mutatja, hogy következő nyilatkozata egy birodalmi gyűlés tárgyalásaihoz csatlakozik. Közben csupán mellékesen utal erre az ügyre egyik irata; ennek ilyen vonatkozásban az ad jelentőséget, hogy később őmaga hivatkozott rá. Ez A világi felsőségről írt alapvető munka. 45 ) Itt a harmadik részben azzal foglalkozik, hogy a világi felsőség mikor viseljen háborút. E kérdésre a fejtegetések során így válaszol: ,,Ha az ellenfél 44 ) W 8, 708. 27: Er vormaledeyet die den Turcken unnd Saracener eyszen und holtz tzufuren, das man achten solle, es sey seynn ernst, der Christenheit guts tzuthun. Wen ehr aber Christus sladthalter were, so wurde er auff seyne fusse tretten, hyngehen und den Turcken das Euangeli predigen, daran setzen leyb und leben: das were eyn Christlich weysze, die Turcken zubestreytten und die Ghristenheyt mehren und schützen. Denn wo tzu dienet es, das man dem Turcken leyplich weret? Was thut der Turck boszes? Er nympt land eyn und regirt tzeytlich. Müssen wir doch dasselb auch vom Papst selbs leyden, der unsz doch leyb und' leben schindet, wuchs der Turck nicht thut! Datzu lest der Turck eynen yglichen in seynem glawben Meyhen: das thut der Bapst auch nicht, szondern tzwingt alle weit vom Christen glauben auff seyn teuffelische lugen, das freylich an leyb, gut und seel des Bapsts regiment tzehen mal erger ist denn des Turcken. Und wen nicht Christus selbs den Endchrist sturtzen solt nach der schrillt und man yhe den Turcken vortilgen wolt, must man an dem Bapst anfallen. — L. Művei 3, 213k. 4B ) Von weltlicher Oberkeit, wie weit man ihr Gehorsam schuldig sei. 1523. W 11, (229) 245.
