Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 10. §. Luther és a reformáció jelentősége az egyház istentiszteleti életére
83 ducatio orális következményét hangsúlyozza, 25 2) egyszersmindenkorra elvetve és kárhoztatva mindenféle spiritualismust. — Rómával szemben pedig megismétli a pápista transsubstaritiatio-nak és mise-a/c/ozaf-nak az elvetését, 20 3) a kehelynek a laikusoktól való megvonását szentségtörésnek bélyegzi 25 i) és kárhoztatja az úrvacsorai elemeknek a szentség communió-jellegének rovására elhatalmasodott külsőséges imádását. 25 5) Titkos és nyilt zwinglianismus, krypto-calvinismus és valamennyi többi „más eretnekség" 25 6) Krisztustól idegen lelkületével szemben éppen úgy megőrzi a Formula Concordiae az egyház tiszta keresztyénségét, mint ahogyan minden szépítgetés nélkül meglátja hitvallásunk azt az áthidalhatatlan szakadékot is, amelyet Róma az evangélium elvetésével szándékosan vont önmaga és keresztyén evangélikus anyaszentegyházunk közé. Ha nem is állítjuk azt, hogy a lutheri reformáció tanmeghatározásaival teljesen kimerítette és a keresztyén élet tényleges értékeként a lehető legfokozottabb mértékben a liturgia újjáépítésének szent munkájába állította az oltári szentség egész tartalmi gazdagságát — aminthogy ezt a maga teljességében lehetetlenség is lett volna elérnie a sok-sok kedvezőtlen körülmény következtében! —, egy nyilvánvaló és bizonyos a mondottak alapján is előttünk: Luther és a reformáció újra napvilágra hozta a keresztyén liturgia isteni erőforrását képező Úrvacsora szentségének eredeti jellegét, legbensőbb lényegét: ftoavripiov-communio tartalmát és Istennek ezt a legdrágább adományát megvédte mind a Spiritualismus szentséget megüresítő tévelygéseivel szemben, mind pedig a vallási materialismus — Isten művéből emberi cselekedetet csináló — szentséget megrontó tévelygéseivel szemben. Noha többen voltak, akik a reformáció liturgikus mun25 2) Form. Coric. I. pars Epitome VII : 6—7, 15—17; Symb. 539, 540—541. — V. ö. Form. Conc. II. pars Solida declaratio VII : 2. és köv., azután VII : 63. és köv.; Symb. 646. o. és köv., továbbá 661. és köv. o. 25 3) Form. Conc. I. pars Epitome VII : 22—23; Symb. 541—542. o. V. ö. Form. Conc. II. pars Solida declaratio VIl : 108—109; Symb. 670—671. o. 2G 4) Form. Conc. I. pars Epitome VII : 24; Symb. 542. o. — V. ö. Form. Conc. II. pars Solida declaratio VII : 110; Symb. 671. o. 25 5) Form. Conc. I. pars Epitome VII : 40; Symb. 543. o. — V. ö. Form. Conc. II. pars Solida declaratio VII : 85—87, 126; Symb. 665— 666. o. és 674. o. 25 8) Form. Conc. I. pars Epitome XII : 1; Symb. 558. o. — V. ö. Sol. Declar. XII : 1—2; Symb. 725. o. 6*
