Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 8. §. A liturgia elfajulása a „materiális áldozat" uralomra jutásával
50 egyre kizárólagosabb uralomra tesz szert az egyházban az a keresztyénségen kívüli materiális áldozat-fogalom, amellyel együtt új értelmezést nyer az Isten szolgájának, a papnak az oltári szentség ünneplésénél való szerepe is. Ebben a folyamatban aztán nincs megállás. A kegyelmi eszközök szolgája áldozó-pappá lesz; az ő cselekvése a fődolog az egyház liturgiájában, szinte az Istent befolyásoló, Istenre ható erő hordozóját látják benne, akinek cultus-teljesítményei minden embernek — élőknek és holtaknak — javára vannak. Keleten és nyugaton egyaránt hihetetlen gyorsasággal úrrá lesz az oltári szentséget egészen megváltoztató új áldozat-fogalom. Kétségtelenül része van ebben annak a gyors „térítés"nek is, amelynek eredményeként egész törzsek, népek és országok lesznek — leginkább csak névlegesen — keresztyénné. A Jézus Krisztus nélküli világ magával hozza a keresztyénségen kívüli (zsidó és pogány) vallásosság kétségtelenül legsajátosabb értékét: a materiális áldozatot és azt gondolja, hogy a keresztyénségben, a Jézus Krisztus áldozatában végre megtalálta eddigi tökéletlen áldozatai után a legtökéletesebb, Istenre legbiztosabban ható varázsszert. Betör az egyházba az evangéliummal ellenkező do ut desvallásosság, amelynek semmi közössége sincs a keresztyénA materiális áldozat gondolatának uralomra jutásában, az egyház liturgiájának mise-áldozat-tá való átlényegülésében és az ezzel együttjáró sajátságos vallásos élet kialakulásában azonban tagadhatatlanul igen jelentős része volt annak a semipelagianismus-nak is, amelynek — a pelagianismus és az augustinusi praedestinatio küzdelmének megalkuvásos eredményeként — mintegy 1100 esztendőre rabszolgája lett a keresztyénség. Nem lehet célunk, hogy részleteiben és egyes megnyilvánulásaiban is lépésről-lépésre feltüntessük az egyház liturgikus életének ezt az elfajulását, amelyet a keresztyén liturgia főtartalmának, az oltári szentségnek idegen szellemtől való megromlása vitt erre a szomorú diadalra. Meg kell elégednünk annak megállapításával, hogy az V. században lényegileg már befejezett tényként áll előttünk ez az új vallásosság: a mise-áldozat vallásossága, amely hamarosan megrontja a régi liturgia keresztyén elemeit és összein conspectu divinae maiestatis tuae: ut quotquot ex hac altaris participatione sacrosanctum Filii tui Corpus et Sanguinem sumpserimus, omni benedictione coelesti et gratia repleamur". 14 2) V. ö. Köstlin: Geschichte des christlichen Gottesdienstes, 4. és köv. o. séggel. 1* 2)
