Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.

I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére

48 hozzánk is lehajló, bennünket is elérő golgotai áldozat megtapasztalásából feltörő miserere-1.

13

9) Ennek a keresztyén &uo£a-gondolatnak — különösen az Augustinustól hangsúlyozott értelemben való — megújhodására ugyancsak nagy szükség van a mi gyülekezeteinkben, megelevenedése egész egyházi életünk megerősödésével, gazdagodásával járna. Nem vesztegethetünk el semmit sem az oltári szentség tartalmi gazdagságából. Ha az egyik mozzanatnak, a íH)oía gondolatának meghamisítása, materializálása olyan megmérhetetlenül nagy veszedelmet hoz majd hosszú évszázadokra az Üdvözítő örökkévaló ajándékára, az oltár szentségére és rajta keresztül az egész egyház liturgikus életére, — nem kevésbbé veszedelmesnek kell tartanunk minden olyan törekvést és eljárást is, amely az Űr szent vacsorájának „protestáns tisztaság"-a érdekében bármilyen vonatkozású puritán reductióval sorvasztja el a Megváltó Jézus kegyelmének teljességét magában foglaló oltári szentségnek eredeti tartalmi gazdagságát. A tartalom szűkítése igen könnyen válhatik a szentség megüresítésévé, amint erre is bőségesen elég bizonysága van az egyházi, a liturgikus élet történetének. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának reductiója, elszegényítése helyett a különböző mozzanatok organikus harmóniájára, belső egységének megőrzésére kell vigyáznia anyaszentegyházunknak. Ebben az eredeti, Jézus Krisztustól való tartalmi egységben megvan a helye a keresztyén-evangélikus áldozatnak is. A liturgikus élet fejlődésére, eredeti krisztusi tartalommal való gazdagodására szolgál az egyháznak, ha újra és fokozottabb bensőséggel megtanulja, hogy az oltári szentség — amely legmélyebb, centrális tartalma szerint: //uoTTÍpiov — áldozat (í>uaía) is a mi számunkra. Áldozat, mert önmagunk megtagadásával, elítélésén át vezet el az oltárhoz vivő út. Szent zarándoklás ez testvéreinkkel (xQLVtovía) a golgotai kereszthez, az alázatos hála és imádás lelkületével (e o x * p t a z í a), amely magába fogadta a múltból a jelenen át az örökkévalóságig felérő egyetlen áldozatot (ávdc/mjoic). 13

9) Gondoljunk csak például a keleti liturgiákban ismételten előforduló (nyugaton: a nagypénteki liturgiában a megrázó erejű improperiák responsoriumaként szereplő) Tpiadyiov-ra (tehát nem ^ a praefatio-imádságra következő xpiodvioc; íSfxvog-ra!): „ ... ayiog ó fteós, űyioc; ioxupóc, ayioc; dttávaxo«; EÄ.er|öov rifidc;". — Kétségtelen, hogy az oltári szentség fhioía-tartalmával kapcsolatos az egyház bűnbánati (contritio et fides, Conf. Aug. XII : 3—5; Symb. 41. o.), illetve gyónási praxisának kialakulása és általános elterjedése is.