Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére
47 egyelőre még a /iuotvÍpLov-tartalom mellett jelentkező ^ooíamozzanat olyan változás felé mutat hajlandóságot már a III. században, amely hamarosan az eredeti keresztyén ftoaíagondolat elferdítéséhez vezet, amellyel viszont éppen az oltári szentség centrális jelentősége következtében együttjár az egyház liturgiájának megromlása. Egészen általános és egészen kifejlett a keresztyén ftoaíagondolat az oltári szentség tartalmi gazdagságának liturgikus megnyilatkozásában Augustinus idejétől fogva. Krisztus önmaga az egyetlen áldozat, ez lesz hatásában jelenvalóvá a szentség ünneplésének szent szertartásában, Krisztus áldozatának gyümölcsében részesül az ember a sacramentcilis unió által: az oltári szentségben meglevő doaía-mozzanat nem szakítható el annak /^oaTrjpiov-tartalmától. A communio realitása biztosíték az áldozat fogalmának elpogányosodása ellen. A hívek gyülekezete éppen a szentségben való részesség következtében Krisztus teste, vagyis az egész gyülekezet része az áldozatnak, „sokan egy test vagyunk a Krisztusban". 13 7) Az áldozat gondolatának a /ioanjpiov-on keresztül erős hatása van a xotvwvía-ra. A ftooía-mozzanat érvényesülése egyre erősebben nyilatkozik meg annak a belülről ható elkötelezésnek tudatossá levésében, hogy az Úr oltárától kell kiindulnia az élet folytonos, áldozatos megszentelődésének (Rom. XII : 1). Az oltári szentség eredeti keresztyén &oaía-tartalmára valóban szüksége van az egyház liturgikus életének. Egyenesen nélkülözhetetlen szükségünk van rá a liturgikus élet isteni méltóságának, szent magasztosságának egyéni, emberi vonatkozásban való biztosítása érdekében. Méltán nyilvánul tehát már az I. század végén az oltári szentségben rejlő ftooía-jelleg olyan közvetlenül az siofJtoXóYTjaLc-ben: Jézus Krisztus áldozatának érdemében részesülni csakis a legbensőbb odaadással, a régi életet megtagadó áldozattal lehetséges. 13 8) Krisztus Urunk egyszeri, de örökké elégséges áldozata csodálatos hatását, emberi életet átalakító erejét az oltárnál vele találkozó hívő szívek töredelmében, alázatos nekiáldozásában bizonyítja meg. Ez a szent offerfon'um-gondolat él confiteor-zsoltárainkban (így például Ps. LI : 3—21-ben) és nagyszámú, ősi magasztaló énekünkben, amelyek az isteni kegyelem nagyságával szemben emberi méltatlanságunk, érdemetlenségünk számára csak egyetlen vallásos lehetőséget ismernek: a mi szívbeli áldozatunkat, a 13 7) V. ö. De civitate Dei X : 4; Migne: PL. XLI : 271. és köv. 13 8) Lásd János evang. XII : 25; v. ö. Márk evang. VIII : 34—35.
