Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
Bevezetés - 1. §. A liturgikus mozgalom és az alapját képező evangélikus egyházfogalom
Bevezetés. 1. §. A liturgikus mozgalom és az alapját képező evangélikus egyházfogalom. Egyházunkat tekintélyes részeiben az istentiszteleti élet megújhodása jellemzi. Lázas munka folyik az istentisztelet gazdaggá, változatossá tételén és ez a buzgó törekvés éppen azokban az országokban a legerősebb — Németország, az északi evangélikus országok és az amerikai Egyesült Államok járnak elől —, ahol evangélikus anyaszentegyházunk istentiszteleti rendje a mi mostani, szinte kétségbeejtően elszegényedett magyar viszonyainkhoz mérten sok-sok értékkel és nagy gazdagsággal szolgál hittestvéreink lelki életének táplálására, az egvház építésére. Jellemző az is, hogy ez a hatalmas mozgalom ma már nem elégszik meg a XVI. és a XVII. század istentiszteleti életének tüzetes átkutatásával, hogy az ősi evangélikus istentisztelet veszendőbe ment kincseit újra felfedezze és mint hívő korok örök értékeit a jelen egyházi élet termékenyítő erőiként felhasználja, hanem igen helyes érzékkel — azt mondhatni: a tárgy lenyűgöző hatalmától kényszerítve — visszamegy a reformációt megelőző századokon keresztül az ősi egyháznak, az első századoknak az istentiszteleti életébe, így nemcsak lehetővé teszi egyébként megfejthetetlen kérdéseknek a tisztázását, eddig ismeretlen tényeknek és összefüggéseknek napvilágra hozatalával, hanem új szempontok és útbaigazítások mellett csodálatos kincseket hoz elő az apostolok és az apostoli tanítványok idejéből: az egyház bölcsőjét ringató keletről és a katakombák egyházából, — ahol Krisztus menyasszonyának „első szeretete" (Jelen. íí:4) fénylett-melegített — nekünk, törpe utódoknak a keresztyén istentisztelet renaissanceára. Ez a mozgalom az ú. n. liturgikus mozgalom. Nem egyes embereknek, a multak ábrándjain vigasztalást kereső és a „gyakorlati élet"-ben hasznavehetetlen papoknak kedvtelése csinálta, hanem lelt, született, még pedig végső sorban nem másból, mint az egyház értékének a felismeréséből. 1*
