Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére
35 A liturgia eucharistikus gazdagodását láthatjuk már az ösi egyház istentiszteleti életében jelentkező credo-mozzanatban is. A hit és szeretet közössége él a pax-csókban, amely a hálaadás felmagasztosultságával kíséri el az oltárhoz vonulókat. Eredete szerint ez is az eucharistikus imádás szülötte és csak az eretnekségekkel folytatott küzdelemben nyer benne egyre fokozódó hangsúlyozást az igazhitűség bizonyítása és alakul az egész credo-actus mindinkább antihaeretikus jellegűvé. A klasszikus liturgikus credo: a Nicaenum. 9 0) A liturgia eucharistikus gazdagodásának a bizonyságait kell látnunk az epistolára következő 7ia//e/u/a-responsoriumban, amellyel már a többször említett Jakab-liturgiában is hiányzik a megfelelő rész, úgyhogy keleten a kis doxologia így terjed el: „öóija Ttö Haxpi y.al tü Yüp xai xci ayLip rivew^axi, vüv xai dei xai elg XOÚQ aítövag xcöv aiávtov' a^v". Keleten és nyugaton egyaránt használja az egyház a liturgia antifonás zsoltár-részeinek befejezése gyanánt a glória patri-1, nyugaton pedig állandó helyet nyer az istentisztelet bevezetésében (praeparatio missae), aztán az introitus részeként és az offertorium-ban is. Már Origines ismeri a kis glória alkalmazását imádságok végén (Ilepi evxí)?, c. 33) is, ami kétségtelenül ősi keresztyén hagyományt őrzött meg a liturgikus élet számára. — Ennek az ősi tradíciónak a nyomát kell látnunk abban a -— tudomásunk szerint még sok magyar templomban élő — szokásban, hogy a szószéki imádság után a pap elimádkozza a kis glóriát is. B 0) A pax és a formulázott credo helyére, illetve egymáshoz való viszonyára vonatkozóan érdekes mozzanatként említjük meg azt a tényt, hogy a Nicaenum idejétől fogva: pl. a A/órA-liturgiában (lásd: Brightman i. m. I : 123), továbbá a Basilius- és C/irysosíomus-liturgiában (lásd: Brightman i. m. I : 320. és köv., illetve I : 380. és köv.) az osculum pacis megelőzi a hitvallást, míg például a ./öAab-liturgiában (lásd: Brightman i. m. I : 42. és köv.) és a többiben már a credo áll a béke-csók előtt. Mindegyik liturgia megegyezik azonban abban, hogy a credo-actus helye a prédikáció után, az ú. n. missa fidelium során van. Ebben az összefüggésben azt is meg kell említenünk, hogy sajátságos módon éppen Róma vette fel jóformán legutoljára liturgikus rendjébe a Symbolumot. Azt hangoztatta ugyanis, hogy — mivel ő az apostoli tradíció alapján áll és benne nem fordult elő eretnekség — neki nincs szüksége a liturgiában formulázott credóra. — Nyilván nem ok nélkül találkozunk a VI. századtól kezdődően a római liturgiában is a hitvallássalI — Amikor VIII. Benedek pápa idejében, a XI. században állandó, szerves része lesz a római liturgiának a Nicaenum, olyan időben él már az egyház, amikor az evangélium felolvasása után egyre ritkábban prédikálnak az istentiszteleteken. Az evangéliumi lectio után tehát legtöbbször azonnal következett az ú. n. missa fidelium élén álló credo. A reformátor meghagyta ezen a helyen a Nicaenumot és — amikor nem az istentisztelet előtt prédikált — ide, a hitvallás után illesztette be a prédikációt; — míg Róma, ha prédikáltat a misében, eredeti helyére, a credo elé illeszti be a szószéki szolgálatot. V. ö. Rietschel i. m. I : 428. és köv., továbbá Thalhofer i. m. II : 127. és köv. 4*
