Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére
34 Jellemző azonban, hogy milyen hamarosan megérzi az egyház, hogy az eucharistikus öröm nem korlátozható az ú. n. missa fideliiim-TSL, hanem annak át kell hatnia az ú. n. missa catechumenorum-ot is, hogy így az egész liturgia gazdagítására szolgáljon. A IV, században a glória excelsis már a liturgiának a prédikáció előtti részében szerepel, még pedig nyugaton azzal a hatalmas bővítéssel, amely mind a mai napig egyik legértékesebb bizonysága a liturgia eucharistikus gazdagodásának: „Gloria in excelsis Deo et in terra pax hominibus bonae voluntatis. — Laudamus Te, benedicamus Te, adoramus Te, gratias agimus Tibi propter magnam glóriám tuam. Domine Deus, rex coelestis, Dens Pater omnipotens! Domine Fili Unigenite Jesu Christe, Domine Deus, agnus Dei, Filius Patris, qui tollis peccata mundi, miserere nobis! Qui tollis peccata mundi, suscipe deprecationem nostram! Qui sedes ad dexteram Patris, miserere nobis! Quoniam Tu solus sanctus, Tu solus Dominus, Tu solus altissimus, Jesu Christe cum Sancto Spiritu, in Gloria Dei Patris. Amen." 9 4) A kis glória tulajdonképen az arianismus elleni harcban nyerte ma is használatos szövegének formulázását, de liturgikus használata kezdettől fogva az sbjfaptatía gondolatát is szolgálja: „Gloria patri et Filio et Spiritui Sancto, sicut erat in principio et nunc et semper et in saecula saeculorum. Amen". 9 5) 9 4) A Laudamus te valószínűleg Poitiers-i Hilarius (f 368-ban) révén került a latin szövegű liturgiákba és az V. században már mindenfelé ismerik. Amikor a IV. toledói zsinaton (633-ban) egyesek tiltakoztak a bővítés liturgikus használata ellen, mivel nem a szentírásból való és az első század határéveinek apostoli tradícióiban sem található meg. — a zsinat többsége védelmébe veszi a hymnus angelicus-nak ezt a kibővítését és a XIII. kánonban azzal a megokolással biztosítja a Laudamus te liturgikus használatát, hogy azt „ecclesiastici doctores composuerunt". Eredetileg csak karácsonykor énekelték, később a püspök énekelhette már minden nagy ünnepen — az egyszerű pap azonban csak évente egyszer, húsvétkor! —, végre minden pap énekli az egész egyházi év folyamán, kivéve mégis a gyász idejét és az adventbe és böjtbe eső vasárnapokat. — V. ö. Achelis i. m. I : 385—386. Már itt megállapítható általánosságban, hogy — amint ezt a nagy doxologia példája is mutatja — a liturgia eucharistikus mozzanatainak az ú. n. missa catechumenorum részeiben való organikus elrendezése nyugatnak jutott feladatul, bár azt el kell ismernünk, hogy elemei keleten támadnak. — A Laudamus te latin szövegében is a régi keleti, görög doxologia visszhangzik. — Megemlíthető még, hogy a régi keleti liturgiák (syr, egyptomi, aethiopiai, kopt, stb.) nem ismerik a nagy glóriának a Laudamus te-\e 1 való kapcsolatát. V. ö. Brightman i. m. I : 45, 64, 227, 248. 9 5) A sicut erat in principio csak a VI. századtól kezdve lesz általánosan elfogadottá a latin liturgiákban; — a görög liturgiák szövegéből
