Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére
33 bizonyítja jobban az első századok egyházi életének lángoló imádságos lelkületét, mint az a körülmény, hogy ezek a praefatiók (ává'fopa) bensőséges eucharistikus jellegükből semmit se veszítettek azáltal, hogy át vannak szőve a legmélyebb teológiai gondolattól, — hogy a ,,lex orandi" alapját bennük is a „lex credendi" képezi. A Sanctus-nak egybekapcsolása a praefatio-val, ami a IV. század elejétől fogva már egészen általános, ugyancsak az eö^aptatía gondolatának liturgikus hatóerejét bizonyítja. 9 2) — A praefatio-imádságban élő mélységes keresztyén örömöt még az egyház liturgiájának nemsokára elkövetkező megromlása, elfajulása se tudja kiküszöbölni, — az eö^apcatía fenséges bizonyságának meg kell maradnia minden olyan liturgiában, amelyik csak valamit is megőrzött az ősi egyház első liturgikus drágakincseiből. A praefatio mellett a liturgia eucharistikus gazdagodásának a bizonysága a nagy cloxologia is. Karácsony éjjelének angyal-éneke (Lukács evang. II : 14) jelentős része már a C/einens-liturgiának, de itt a Sancta sanctis-ra következik, közvetlenül a communio előtt áll. 9 3) BL >) A III. és IV. század határéveitől kezdve jellemzi a praefatioimádság végét a mennyei seregek Istent magasztaló énekére való utalás, amely mintegy átmenetül szolgál a következő Sanctus-ra. •— A Jakabliturgiában {a VI. században már igen elterjedt és különösen Jeruzsálem vidékén nagy tekintélynek örvend) a Sanctus-ra nyomban következik a Máté evang. XXI : 9-ből való Hosanna és Benedictus: „"Ayiog áyiog ayioc; Kúpie oaßaaiih II?ir)pT)g 6 oi>pavőc; xai f] yfl ""IS öó£t)<; aou. 'Qoavvá ő év TOI<; ÍNPTATOK;. EúXoYT]JXÉVOI; ő épxó^evoq év óvópaxi Kupíou. 'Qoavvá ő év xolg ínjnoxou;". Lásd Brightman i. m. I : 50. és köv. o. Az így kerekded egésszé alakult praefatiónak a Tridentinum idején már több mint egyezer különböző alakja volt az egyházi év ünnepei szerint. Ezt a nagy számot kilencre korlátozta a római liturgia. — Évezredes alakulás és módosulás után a praefatio quotidiana szövege ez lett: „Sursum corda! — Habemus ad Dominum. — Gratias agamus Domino Deo nositro! — Dignum et justum est. — Vere dignum et justum est, aequum et salutare, nos tibi semper, et ubique gratias agere: Domine sancte, Pater omnipotens, aeterne Deus, per Christum Dominum nostrum. Per quem majestatem tuam laudant Angeli, adorant Dominationes, tremunt Potestates. Caeli, caelorumque Virtutes ac beata Seraphim, socia exsultatione concelebrant. Cum quibus et nostras voces, ut admitti jubeas, deprecamur, supplici confessione dicentes: — Sanctus, sanctus, sanctus Dominus Deus Sabaoth. Pleni sunt coeli, et terra glória tua. Hosanna in excelsis. Benedictus, qui venit in nomine Domini. Hosanna in excelsis." — Közölve Mehl i. m. 103—104. o. — A reformáció idejétől fogva az evangélikus liturgiák különböző nyelvű alakjaiban ugyancsak ennek a praefatio-imádságnak fenséges erejével él tovább az ősi keresztyénség eucharistikus öröme. B 3) Állítólag már Tclesphorus római püspök (f 138-ban) énekelte a nagy glóriát a karácsony-éj jeli istentisztelet liturgiájában. V. ö. Mehl i, m. 75. o. Jánossy : Az evang. liturgia. 3
