Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 6. §. Az egyház liturgiája az első századokban
27 XiXtotaiv ap^a-pfeXcov xat piopíaic {xopiáatv a-^éXm áxaTa7ra6aT(DC xaj áaiT^TMc ßo(i)oat<;". 6 4) A praefatio-imádságnak ez a végződése megadja a lehetőséget, hogy a vele való organikus egységben következhessék rá azonnal a gyülekezet ajkáról 11. a Sanctus és Benedictus éneklése: afio?, afioc xópioc laßawfr, tc X y]pTjc 6 oopavöc xat -f\ ffj xije őó£YJ<; aöioö' eoXofrjtoc sic TOD^ atwvac' áfríív". 0 5) 12. Űrvacsorai eucharistikus imádság. Ebben a terjedelmes imádságban, amelynek tartalma már a régebbi liturgikus emlékekből is ismerős, a teremtés és megváltás művéért ad hálát a püspök. A fenséges tartalomnak megfelelően magasztos az egész imádság. 6 6) 13. Consecratio. Az oltári szentség consecratio ja két mozzanatot foglal magában. Az egyik: az eucharistikus imádság közvetlen folytatását képező szereztetési igék recitálása, 6 7) a másik pedig: a Szentlélek segítségül hívása a szentség földi elemeit képező oblatio felelt, az £3TÍxXirjai<;. 6 8) 14. Commemoratio, vagyis megemlékezés a Megváltó áldozatáról, amelynek érdeméből részt kérve, megemlékezik az egyház minden élő és az Úrban elhúnyt hívéről is. 6 0) 15. Communio-imádság, amelyben a megszentelődés áldását kéri a püspök a szentség élvezőire: Ó Í)-EÖC xai. AARRJP TOÖ Á^TOA TTOUŐÓC AOO Trjaoö XOÖ AWNJPOC TJJXÜIV, S7cißXe<j>ov é<p* f{fjLÓcc xat Ijrt tö 7rotjJLVtóv aoo toöio, o őt' aotoö é£eXé£ü> ele §ó£av zob óvóftaTŐ? aoo' xai áytáaac ^[xwv zö awfia xai xTjv xara^ífoaov, xa-í>apo6c 7svofj.évooc; ourb itavzbc; jxoXoopoö aapxöc xai 7rvsúfAaToc, zo%sív twv 7rpoaxetjji.év(üV áyaftöjv' xat prjSáva rjjitóv ává£tov xpívij]<;.. .". 7 0) •— Minden valószínűség szerint a liturgiának ezen a helyén következhetett 16. a Mi Atyánk,' 1 1) amelyet keleten csaknem kivétel nélkül mindig a nép imádkozott. — 17. Sancta sanctis. Az imádság után, közvetlenül a szentség élvezése előtt „o őiáxovoq Xs^éTiü'ícpóoXtofj-sv" és a legszentebb várakozás áhítatos csendjében „ó siríaxo7r&c 7Tpoa!pwv7]a<XT(i) up Xaíp outw za ayta zoic, áftotc". Erre felhangzott a gyülekezet ajkán a szentségben hozzá közelgő Úr magasztalására: „sít; a-ftoc, et? xóptoc, 'Ivjaoöc Xptatóc, SÍ? Só£av •9-soö rcarpöc SUXOYTJTÖC sí SIC ROOC alwvac" ápjv". 7 2) Ezt a fenséges himnust nyomon követte 18. a nagy 8 4) Aiaxáyai VIII. 12 : 6—27; Clemen i. m. 7. o. 6 5) ALatáyai VIII. 12 : 27; Clemen i. m. 7. o. 6 6j Aiaxáyai VIII. 12 :29—35; Clemen i. m. 7. o. 0 7) Aiaxáyai VIII. 12 : 36—37; Clemen i. m. 7. o. 6 8) V. ö. az Irenaeusnál mondottakkal, különösen a 47. jegyzettel. 0f l) Aiaxdyai VIII. 12 :38—39; Clemen i. m. 7. és 8. o. 7 0) Aiaxáyai VIII. 13 : 10; Clemen i. m. 8. o. 7 1) Lásd Brilioth i. m. 63. o. — Keleten a legrégibb időtől fogva közvetlenül a communio-actus előtt volt a Mi Atyánk helye. V. ö. Rietschel i. m. I : 247. és köv.; továbbá Achelis i. m. I : 375. 7 2) Aiüxáyai VIII. 13:11—13; Clemen i. m. 8. o.
