Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 6. §. Az egyház liturgiája az első századokban
23 A distributiót a diakonusok végezték és ugyancsak ők vitték el a távollevőknek (betegeknek és a Jézus szent nevéért fogságot szenvedőknek) is a szentséget. Justinus Martyr I. apológiájának ez az istentiszteleti rendje végül ismeri a közadakozást is, amely a régebbi agapékra szóló ételneműek, természetbeli adományok kárpótlása céljából az egyház szegényeinek javára nyert helyet a liturgiában. A II. század liturgikus fejlődésének érdekes és értékes mozzanatai találhatók meg Irenaeusnál (f 202-ben), aki az egyháznak első igazi nagy teológusa és különösen a gnosticismus elleni küzdelemben tűnt ki. Adversus hacreticos (Contra haereses) c. iratában találunk liturgikus vonatkozású megjegyzéseket. Itt szól 4 C) Irenaeus a Szentléleknek az Úrvacsora elemei feletti invocatiojáról. Ez az invocatio azonban alig különbözik a megelőző évek Justinustól már ismert eucharistikus imádságának lényeges tartalmától. A gnosticismussal vívott küzdelmében pedig ugyancsak erősen hangsúlyozza Irenaeus, hogy az Úrvacsora szentségének ünneplésében a termés zsengéit áldozza fel az egyház a teremtő Isten előtt hálaadásul és ez az Istennek áldozás megszenteli a teremtett dolgokat (az oblatiót, az oltárra vitt földi elemeket) is. Ehhez a gondolathoz kapcsolja Irenaeus a Kriszlus által való szereztetést, amelyben ő az újszövetségi áldozat eredetét látja. 4 7) A III. század atyái közül jóformán csak Cyprianus-nái (f 258-ban) találhatók egyes, az egyház liturgikus életére közölve Brilioth i. m. 37. o.) közelebbről is meghatározza az úrvacsorai eucharistikus imádság tartalmát: az Isten kegyelmében örvendező hálaadás mellett lényeges része az oltári szentségnek a Jézus Krisztus szenvedéséről és áldozati haláláról való megemlékezés. Míg a AiSapi ezt a mozzanatot teljesen figyelmen kívül hagyta, addig itt egyre jobban hangsúlyozást nyer a kereszt. Ugyancsak ebben a dialógusában (a 70. és 117. fejezetben) Justinus — a Ai8ajtn terminológiájával megegyezően — űvoía-nak is nevezi a liturgia centrális tartalmát, az Ürvacsora szentségét. Kétségtelen azonban éppen az összefüggésből, hogy az „áldozat" Justinusnál is egyedül a hálaadásnak és imádságnak lelki áldozatát jelentheti. — V. ö. Aiöax*] XIV : 1; Clemen i. m. 2. o. 4 0) Adv. haeret. III. 4:1; Migne: PGI. VII : 855. és köv. o. 4 7) V. ö. Carbol et Leclercq: Reliquiae liturgicae vetustissemae, I : 191—200. —• Irenaeus invocatiója, illetve az úrvacsorai elemeket megszentelő imádsága tekinthető végeredményben a következő időben egészen általánossá lett éníx^rion; eredetének. Ehhez az ejtíx^.r)oig-hez fűzte később a keleti keresztyénség a transsubstantiatio-t, míg a nyugati felfogás szerint — az éníx^oii; folytonos háttérbe szorulásával — a szentség szereztetési igéinek recitálásakor, ennek actus momentaneus-änál történt az átlényegülés.
