Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.

I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 6. §. Az egyház liturgiája az első századokban

22 Az első apologia 67. fejezetének 3—6. pontjaiban pedig részletesen leírja Justinus a vasárnap-délelőtti istentiszteletet.

4

2) A szentírási lectiókra 4

3) (amelyeket, mint már az előbb láttuk, „secum invicem", vagyis antifonatikusan énekelt zsoltárok és himnusok vettek körül és amelyek közt rövidebb könyörgések is voltak) következett a prédikáció. Mindig a püspök prédikált. Az istentisztelet folytatásaként most következett az általános egyházi imádság („gyülekezeti közimádság") ,

4

4) amelylyel kapcsolatos volt a béke-csók (osculum pacis). Ezután került sor az oblatio (kovásztalan kenyér, bor és víz!) oltárra vitelére. Az eucharistikus imádságban, amelyet szintén a püspök imádkozott és amellyel az egyház a teremtés és megváltás nagyságos dolgaiért adott hálát az Istennek, mindjobban nyilvánvaló hangsúlyozást nyer ennek az imádságnak az oltári szentséghez való kapcsolata. Az eucharistikus imádság minden bizonnyal közvetlenül átvezetett a szereztetési igék recitálására. ) 4

2) Szövegét lásd: Giemen i. m. 3. o. 4

3) Előfordul kettes, hármas és négyes lectio is; — egy ótestamentumi és egy újtestamentumi (evangéliumi), — egy ótestamentumi és két újtestamentumi (egyik: evangéliumbeli, másik: epistolabeli, idesorozva liturgikus szempontból az Ap. Csel. könyvét is), — két ótestamentumi (egyik: a ,,törvény"-ből, másik: a ,,próféták"-ból) és két újtestamentumi. — Tertullianus pl. négy lectiót ismer az egyház liturgiájában és ezt mondja róluk a De praescriptione haereticorum c. iratának 36. fejezetében: „(Ecclesia) legem et prophetas cum evangelicis et apostolicis litteris miscet". Migne: PL. II : 33. és köv. o. Ugyancsak Tertullianusból látható, hogy milyen hatalmas mozgató és alakító erő a liturgikus életben a de tempore elvnek, az egyházi év logikájának érvényesülése. Apologiája 39. fejezetében (szövegét lásd Clemen i. m. 3. o.) ugyanis így szól a lectióknak az egyházi év szerinti kiválasztásáról: „Coimus ad litterarum divinarum cornmemorationem, si quid praesentium temporum qualitas aut praemonere cogit aut recognoscere". Megemlítésre méltó ebben az összefüggésben az is, hogy már az első századokban szinte isteni tökéletességgel kíván érvényesülni az a liturgikus szabály is, hogy a lectióknak tartalmilag is összetartozóknak kell lenniök. —• Ezt az Íratlanul is élő és ható törvényt először Augustinus (354—430) foglalta írásba: „Lectiones congruae ex evangelio et apostolo!'

1 — (Sermo 362: De resurrectione mortuorum II. — Migne: PL. XXXIX : 1611). 4

4) Az általános egyházi imádság első motívumát láthatjuk I. Tim. II : í. és köv. v.-ben. V. ö. Apologia Tertull. 39: „Oramus etiam pro imperatoribus, pro ministris eorum et potestatibus, pro statu saeculi, pro rerum quiete, pro mora finis". — Míg eleinte gyakran a bünvallással, az éíjojaoXÓYYioig-szel kapcsolatban jelentkezik az általános egyházi imádság, addig a II. század közepétől fogva (már Justinus I. Apol. 65. bizonysága szerint is!) mindinkább eucharistikus jellegűvé alakul. 4

B) Justinus Martyr liturgikus jelentőségét az a körülmény is növeli, hogy Dialógus cum Tryphone Judaeo c. iratában (a 41. fejezetben,