Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 6. §. Az egyház liturgiája az első századokban
20 azon a természetes úton, amelyen az ősi egyháznak a jeruzsálemi templomban és a zsinagógákban végzett igehirdető áhítatossága az Űrvacsora szentségét magában foglaló istentisztelettel — az Űr Jézus személyének, szakadatlan aktualitássá lett megváltó müvének az egészet átfogó erejéből, éppen a tartalmi azonosság következtében (5. §.) — aránylag igen hamarosan valóban egységes liturgikus életté vált. Ezzel a természetes folyamattal — amely a meglevő tartalmi egységet külső megnyilvánulásaiban, térbelileg és időileg is kifejezni törekedett — kezdettől fogva párhuzamosan halad a liturgiának egyes elemeiben végbemenő differenciálódása, a liturgia önmagából növekvő és sokasodó elemeinek egyre tökéletesebb kialakulása. Ez a kettős folyamat jellemzi leginkább az egyház liturgiáját az első századokban. Már az első és második század határáról való AiSa^-íjból tudjuk, hogy az egyház liturgikus életének legkiválóbb megnyilatkozása az Úrvacsora szentsége nélkül el sem képzelhető vasárnap-délelőtti istentisztelet, amelyet mindig meg kellett előznie a bűnvallásnak, 3 4) „OJCOX; xaé-apá TJ ík>aía 6{ici)v ifi". 3 5) Hogy a II. század első évtizedeiben már általánosan megtörtént a sajátosan keresztyén úrvacsorai liturgikus részeknek és az antifonás énekekből, lectiókból, prédikációból és imádságokból álló (tehát helyileg: zsinagógai eredetű) istentiszteletnek teljes egybeolvadása, azt kétségtelenül láthatjuk Justinus Martyr-nál (f kb. 165-ben, Rómában), akinek az irataiból már egységes egészként rajzolódik elénk a kétféle istentisztelet egyesüléséből kialakult vasárnap-délelőtti istentisztelet. az ú. n. főistentisztelet. 3 0) Justinus Martyr I. apologiája a 140—160. évek közötti időből való. Jellemző, hogy noha iratát pogányokhoz (Antonius Piushoz és Marcus Aureliushoz) intézi, mégis egészen nyíltan beszél benne a keresztyén liturgia centrális dolgairól. A ..disciplina arcani" tehát még ismeretlen ebben a kor3 4) Az egész ősi egyház későbbi életében is olyan nagy jelentőségre emelkedett bűnvallásnak már itt elofxoXoyiloK; a neve. 3 5) Aiöaxri IV : 14. és XIV : 1; Giemen i. m. 2. o. 3 6) Természetesen ez a megállapítás nem jelenti azt, mintha helylyel-közzel, kivételesen nem élt volna még tovább a kettőnek különálló ünneplése is. A Clemens-féle I. levélből ismert és a relatív különállás átmeneti állapotának nevezhető egyházi gyakorlat él még jó ideig pl. az ősi Antióchia liturgiájában is. V. ö. Migne: PGI. I : 248—253. — Ezt a régi emléket őrzi egyébként még ma is a római mise organizmusában nagypéntek és nagyszombat liturgiája, az ú. n. „missa sicca". — Az egész kérdésre vonatkozóan 1. még üuchenese: Origines de culte chrétien, 335. és köv. o.
