Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 5. §. Az ótestamentum öröksége és a sajátosan keresztyén liturgiái elemek
17 kopák is z 6) és a perikopa-rendszer liturgikus jelentősége, pótolhatatlan értéke már ebben az összefüggésben is a legnyomatékosabb hangsúlyozást kívánja. A zsoltárok végigvonulnak a zsidó istentiszteleti életen és egészen átszövik azt. A zsoltárokban megtalálható a lelki élet legváltozatosabb gazdagsága és a legtöbbjük keresztyén értékű. A Golgotán, a keresztfa oltárán haldokló Istenember az ótestamentum zsoltáros igéivel imádkozik. 2 7) A perikopák olvasása, a prédikáció és az antifonás zsoltárok mellett állandó eleme volt a zsidó istentiszteletnek az imádság, amely a hálaadásban (rí3"12) érte el csúcspontját. Hogy a zsinagógák és a jeruzsálemi templom istentiszteleti életében, sőt a zsidóság nyilvános és magán-életében milyen nagy jelentősége volt az imádságnak, arról nem szükséges bővebben megemlékeznünk. A következőkben csak néhány vonással kívánjuk megjelölni az ótestamentum imádságos életéből azokat a mozzanatokat, amelyek átszármaztak az egyház liturgiájába és itt a sajátosan keresztyén elemekkel egybeolvadva, minden idő számára jelentős — azt mondhatni: örökértékű — tényezőivé lettek anyaszentegyházunk liturgikus életének. A szentírási lectiókat és a rájuk következő építő igehirdetést egészen átöleli az Istent magasztaló imádság és a zsinagóga gazdagon lüktető imádságos életében különösen is nagy jelentősége volt annak az ótestamentumi hálaadó imádságnak, amelybe ősi időktől fogva beleolvadt Ézsaiás VI : 3 „Tersanctus"-a. is. Ez az eredeti zsidó hálaimádság a teremtésért és Izrael pásztoroló vezetéséért fordult magasztalásával az Úrhoz, de természetesen mélyült ki igen rövid idő alatt a Jézus Krisztusban lett megváltásért olyan fenségesen köszönetet mondó hálaadássá, amelyből hamarosan az egyház egységessé vált istentiszteletében az Úrvacsora szentségének már a AiSaxfy-ból ismert eucharistikus imádsága lett. 2 8) A már Plinius tudósításában említett antifonás éneklés (amely minden valószínűség szerint inkább recitálás, tehát az ú. n. „liturgikus éneklés" lehetett!) nem szorítkozhatott kizárólagosan a zsoltárok éneklésére, hanem kétségtelenül idetartoznak az első keresztyén himnusok is, amelyeknek a gyökérzete nem egyszer egészen tisztán mutatja még az ösi 8) V. ö. Achelis i. m. 1 : 358. és köv., különösen pedig a 359. o. 5. jegyzetével. 2 7) Máté evang. XXVII : 46. — Psalm. XXII: 2; Lukács evang. XXIII : 46. — Psalm. XXXI : 6; János evang. XIX : 28. — Psahn. LXIX : 22. 2f l) V. ö. Baumstark i. m. 13. és köv. o. Jáiiossy: Az evang. liturgia. ^
