Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.

I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 4. §. Az első nyomok; a liturgia elemei az ősi egyházban

14 Kétségtelen az, hogy Pliniusnak a fenti levelében említett tilalma csak még jobban siettethette az agapétól teljesen különálló Úrvacsora szentsége ünneplésének a reggeli istentisztelettel való egyesülését. A Clemens-féle 1. levél, amely még az első század utolsó éveiből (minden valószínűség szerint 96-ból!) való,

1

4) — ha nem is egyenesen liturgikus természetű irat, mégis már a liturgia kialakulásának és folytonos gazdagodásának jelentős bizonyságát adja és éppen a korinthusi zavargásokkal kapcsolatban világosan megmutatja, hogv a magánjellegű családi istentiszteleti összejövetelek már jóformán teljesen beolvadóban vannak az egyház liturgikus rendjébe és az istentiszteleti élet az egészséges fejlődés útján valóban gvülekezetivé válik.

1

5) A AISa%ri TTÖV 5w5exa a7roar0X(ov (kb. 100-ból!), az ősi egyháznak ez a nagyszerű irata méltán áll az újtestamentumi kánon után az első helyen. A AiSa^T] a liturgia kialakulásának ugyancsak jelentős nyomait mutatja, amelyekben az ősi egyház liturgikus életének az elemei egyre gazdagabban jelentkeznek és egyre jobban feltűnő organikus elrendezésben tárulnak elénk. Bennünket a műnek második része érdekel, amely VII.—X. fejezeteiben kétségtelenül a legősibb istentiszteleti rendet őrizte meg számunkra ebben az apostoli kor határáról való nagyjelentőségű iratban, míg a XI.—XV. fejezetek az I. század egyházi rendtartását foglalják magukban.

1

8) A AtSa^yj-ban is úgy áll előttünk az Úrvacsora szentsége, mint a keresztyén istentiszteletnek, a liturgiának állandó éltető középpontja: szíve. A IX. fejezetben közli a AISAxv) azokat a hálaadó és áldó imádságokat, amelyeket a pap az úrvacsorai ostya és bor felett mondott a liturgia folyamán. Sajátságos módon a 1

4) Migne: PGI. II : 199. és köv. o. 1

5) Ennek az átalakulásnak a megtörténtét mutatja már a hitelesség, illetve eredet szempontjából kétes, ú. n. „Constitutio apostolorum", amely a Aiaxdycti- twv áyúov ÖLTTOOTÓ^GOV 8iá KXr)p,evxög címet viseli. Lásd a teljes szöveget: Migne: PGI. II : 555. és köv. o. Igen kifejlett és gazdag liturgiája feltétlenül későbbi időre utal. A Aiatayou II. könyvében az egyházzal: a „plantatio Dei"-vel (©eoD rpvteía r) xaftoXixri éx^rjöía) elválaszthatatlanul szoros kapcsolatban áll az isteni liturgia: „fj freía Xenovpyía", amelyben feltalálható már a későbbi századok liturgikus fejlődésének és gazdagodásának jóformán minden értéke és tényezője: a xúpie á?iér)0ov, a könyörgések és imádságok, a lectio és a prédikáció, aztán az egész praefatio antifonáival együtt, a äyioq, az imádságokkal körülvett verba testamenti, a gazdagon tagolt communio-aktus, a hálaadás és utolsó könyörgés, végül pedig az áldás. 1

0) L. Giemen i. m. 1. és 2. o. a IX. és X. fejezet idevonatkozó pontjait.