Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 11. §. Az evangélikus liturgia felbomlása a XVII. és a XVIII. században; részleges megújhodása a XIX. és a XX. században; a jelen problémái
112 rályi parancsra az „únió"-ba kényszerített ú. n. ó-porosz tartományoknak közel 9000 templomában megszűnt a tiszta evangélikus liturgikus élet, 36 7. A caesaro-papismus őrültségében tomboló Hohenzollern-uralkodó iránti lojális magatartás köntösében tetszelgő hittagadás pedig a porosz tartományokat környező országokra is veszedelmet hozott: Hessen, Baden, Waldeck és Anhalt is — túlnyomóan nagy többségében — elesett a rajnamelléki bajor Pfalz-cal együtt. 36 8) Idevezetett annak a „más szellem"-nek a befogadása. Ebben a megpróbáltatásos korszakban, amikor a XIX. század II. negyedében a reformáció szülőföldjén kockán forogtak legdrágább keresztyén javaink, újra megtapasztalhatta az egyház Isten megtartó kegyelmét, a pusztulás között is új életet teremtő hatalmát. Az egyházi megújhodás apostoli buzgóságú munkásai természetesen lettek egyúttal a liturgikus megújhodás legkiválóbb úttörőivé. A dán eredetű Rudelbach és a tudós Luthardt Szászországban, Harless és különösen Löhe Bajorországban, Kliefoth Mecklenburgban, Petri, Münchmeyer és Harms L. Hannoverben, Harms K. Schleswig-Holsteinben, Vilmar Hessenben — akik mellett okvetlenül meg kell még említenünk a Dorpatból Erlangenbe került Harnack Theodosius-1 is —: Isten kegyelméből valamennyien az ágostai hitvallású evangélikus egyházi renaissance szent ügyét szolgálták. Nekik köszönhetik a németbirodalmi ágostai hitvallású evangélikus egyháztartományaink az ősi, keresztyénevangélikus liturgikus élet megújhodását. Anyaszentegyházunknak ezek a nagyjai mindnyájan „hochkirchlich"-ek voltak a szónak eredeti, tiszta evangélikus értelmében, mert a kegyelmi eszközökből élő hittapasztalatuk és életük munkájának bizonyságtevése szerint: nagyobb, magasztosabb értéket nem ismertek ezen a világon, mint az egyházat, az egyháznak Krisztus teljességében gazdag életét: a szent liturgiát. Áldozatos munkájuk eredményeként új élet virult a pusztaság helyén és általában a XIX. század II. felében, illetve a XX. század elejére jóformán mindenütt újra élő 36 7) 18 1 7-ben a református Schleiermacher „rendezte" az evangélikus Berlinben az első ú. n. „közös úrvacsorát", — természetesen református rítus szerint! 36 8) Az egyháznak ezeken a — nagy többségükben ideiglenesen — elveszett területein teljesen még sem sziint meg az evangélium tiszta hirdetése és a szentségek hamisítatlan kiszolgálása: a porosz „únió" nagy tengerében kezdettől fogva sziklaszilárdan áll a megmaradt maroknyi evangélikus Sión, amelynek első őrállói az „únió" folytán bekövetkezett egyházszakadás után a mi hitvalló, vértanúságot is elszenvedő, hűséges sziléziai és porosz — tévesen ó-luteránus-nak nevezett — papjaink voltak!
