Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 11. §. Az evangélikus liturgia felbomlása a XVII. és a XVIII. században; részleges megújhodása a XIX. és a XX. században; a jelen problémái
111 ság és áldás, végül ismét gyülekezeti ének, — ez a siralmas szegénység lépett a dicsőséges, ősi evangélikus liturgia helyébe. 38 4) Hogy a pietizmus és a „felvilágosodás" ilyen — csaknem reménytelen — sötétségbe juttatta az egyház liturgikus életét, abban kétségtelenül jelentős része volt a pietizmus és racionalizmus — ugyancsak liturgia-ellenes -— fegyvertársának: a XVII. századtól fogva egyre nyilvánvalóbb céllal jelentkező református befolyás érvényesülésének. 36 5) Valóban, egyikük sem okozott annyi kárt, olyan nagy vérveszteséget az egyháznak, mint ez a legutóbb említett idegen hatás. Az áldott lutheri reformáció 300. évfordulója az evangélikus Németország igen nagy részében már nem lehetett jubileum, mert a porosz III. Frigyes Vilmos minden pusztításnál rettenetesebb elnyomást, igazi rabszolgaságot készített az ú. n. ,,únió" jelszavával az ellenálló erejében igen tetemesen meggyengült anyaszentegyház számára. 36 6) A ki36 4) V. ö. Kliefoth i. m. VIII : 207—276. — Az oltárnak és felszerelésének elhanyagolása ugyancsak természetes következmény. — Ennek a hitetlen kornak jellemző „alkotása" pl. az oltár fölé épített szószék is. 36 5) Kliefoth i. m. VIII : 264; Brilioth i. m. 293. — Már Gerhardt Pálnak mennyi üldöztetést kellett elszenvednie azért, mert hű evang. maradt! 30 6) A református Hohenzollern-uralkodó minden eszközzel az: országának 92—93%-át felölelő ágostai hitvallású evangélikus egyház megsemmisítésére tört. „Ünió"-tervének kierőszakolása közben a legkegyetlenebb üldözést kellett az egyháznak elszenvednie — a „müveit és felvilágosult" Európa kellős közepén, a XIX. században! Az Ür Jézus hűséges szolgáit, hitvalló papjainkat katonasággal hurcoltatta börtönbe; mindenfelé, de különösen Sziléziában vértanúidőket élt újra az egyház. Templomainkat, oltárainkat meggyaláztatta; attól se riadt vissza a kegyetlen király, hogy amelyik egyházközségünk a „legfelsőbb parancs" ellenére is rendületlenül kitartott az ősi, szent hit mellett és az evangélium és a szentségek tisztaságának védelmére bezárta templomát az Isten házának rablói elől, — katonai erőszakkal feltörette annak a templomnak a kapuját és szuronyos szolgáival helyeztette a meggyalázott egyház oltárára az „únió" „diadalának" jeléül a —• fejedelmi parancsszóra csinált — új felekezet szertartási könyvét, a hirhedt porosz „úniós" agendát. — V. ö. Uhlhorn: Geschichte der deutsch-lutherischen Kirche, II : 137. és köv. o., különösen pedig 149. és köv., 153. és köv. A porosz „únió" liturgikus „eredményeire" vonatkozóan lásd még Rietschel i. m. I : 447. és köv. III. Frigyes Vilmos rettenetes bűnét semmivel sem kisebbíti az a körülmény, hogy az „únió" durva erőszakolásának némi enyhítéseként agendájában újra használatba vette az ősi (XVI. és XVII. századbeli) evangélikus liturgia egyes elemeit is. — A liturgia organikus egységét már úgyis elpusztította a centrális tartalom elvetése. így történhetett csak meg, hogy a porosz „únió" istentiszteleti rendjében akkor is szerepel a praefatio és sanctus, amikor ezekre nem is következik az Úrvacsora szentségének az ünneplése! — V. ö. Clemen i. m. 87. o.
