Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 11. §. Az evangélikus liturgia felbomlása a XVII. és a XVIII. században; részleges megújhodása a XIX. és a XX. században; a jelen problémái
110 keresztyénséget. A pietizmus nem bírta elviselni a mi dómjaink, magasztos Istenházaink felséges sursum corda-ját, — a szubjektív vallásosság gyenge idegzete futva menekült oltáraink mysteriumának isteni realitásától. Ha az „épülés" érdekében meg is hagy sok mindent a régi lutheri istentiszteleti rendből, annál inkább törekszik meglazítani és felbomlasztani azt a dogmatikai, hitelvi alapot, amelyen a reformáció liturgiája létrejött és nyugodott. A pietizmus a Jézus Krisztussal való reális sacramentalis communio helyébe az egyes lelkek megtérési jeleneteit helyezi; nem csoda tehát, hogy ez a lelkület a liturgikus élet felbomlasztására, elsorvasztására vezetett. A racionalizmus végül hadat üzent mindennek, ami történeti, egyházi és normatív jellegű volt még az istentiszteleti életben. Ami a „felvilágosult értelem"-nek útjában állt, annak mind pusztulnia kellett és az egyéni ízlés uralma a teljes liturgikus anarchiába vezetett. 36 2) A XVIII. és XIX. század határéveiben már csak sivár pusztaságot, a régi dicsőség szegényes romjait mutatta anyaszentegyházunk liturgikus élete. Természetessé lett a felbomlás; mihelyt a liturgia szívét, az oltári szentséget kitépték az organizmusból, le kellett válniok a testről valamennyi belőle élő tag elemeinek is. 36 3) A XIX. század elején alig lehet ráismerni az evangélikus liturgiára. Bevezető gyülekezeti ének, salutatio, a nyárspolgári vallásosságnak megfelelő vizenyős co/Zecía-imádság, az epistola felolvasása, ú. n. főének, amely után az ugyancsak emberi bölcseségből álló szónoklat, vagy szószéki beszéd (nem prédikáció!) következett és amelyhez még egy pót-szónoklatnak beillő terjengős értekezést csatoltak — imádság címen, — esetleg az Úrvacsora szentségének kiosztása (természetesen a praefatio-nak és a missa fidelium csaknem minden liturgikus értékének a credo-val együtt való kihagyásával!), hálaimád36 2) Amit a pietizmus — különösen eleinte — csak alig észrevehetően végzett, azt a rombolást nyiltan és durván folytatta a racionalizmus, hogy lehetőleg mindent eltüntessen az emberek szeme elől, ami csak az egyház magasabbrendűségét, isteni intézmény-jellegét igazolná. Míg a lutheri reformáció lelkétől áthatott nemzedékek liturgiái nem győzik eléggé lelkére kötni az oltár szolgáinak, hogy a legnagyobb tisztelettel és gondossággal végezzék szent hivatásukat, addig pl. az egykor virágzó, liturgikus életében gazdag Hannoverben a XVIII. század végén az istentisztelet szertartásait kiszolgáltatják a racionalista papok egyéni kedvtelésének és „bölcs belátásának". Rietschel i. m. I : 447. 36 3) A XIX. század elején még — különösen a falvakon — megvan az Ürvacsora szentségének a főistentisztelet keretében való ünneplése, de a lelki elszegényedés következtében már igen sokszor csonka marad a liturgiának amúgy is szegényes rendje, — hiányoznak a buzgó kommunikánsok.
