Wiczián Dezső: Luther-tanulmányok. I. Luther, mint professzor. Budapest 1930. (A Luther-Társaság kiadványai. Új sorozat XII.)

II. LUTHER ELŐADÁSAIVAL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁK. - 1. LUTHER ÍRÁSMAGYARÁZATI (EXEGETIKAI) MÓDSZERE.

37* mondja, hogy „elforgatja" (detorquet)

14

2 a szöveget, ha azt Dávidra magyarázza. Már a zsoltárelőadásban mondja viszont, hogy mivel az írás minden szava Krisztusra vonatkozik, így a négyféle értelem is „egy folyamba ömlik."

143 Ugyanitt már ismételten is tudatára ébred a betűszerinti értelem fontosságának, mert enélkül a többi értelmet sem lehet alkalmazni, különben csak játékszer lenne az írás.

144 Ezek a gondolatok azonban az első zsoltárelőadásban még csupán annyit árulnak el, hogy Luther, bár külsőleg teljesen a régi nyomon haladt, ezzel a módszerrel mégsem volt teljesen megelégedve, érezte annak hibáit. Mindazonáltal annak a tudata, hogy az egyházi gyakorlat által elfogadott úton halad, megnyugtathatta abban, hogy elég ha mások véleményét a megszokott módon elmondja. Zsoltárelőadása tele van ezért egyenetlenségekkel: egyes helyeken igyekszik a magyarázatban önálló eredményre jutni, másutt viszont minden kritika és válogatás nélkül hordja össze a kommentátorok véleményét. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy Luther előadásai mellett prédikált is, eleinte csupán a kolostorban, később a városi templomban a gyülekezetnek is. A prédikációkban természetesen szintén tág tere nyílt az allegorizálásnak, amire nézve jellemző példa az a prédikáció, amelyet a 60. zsoltár scholionjába is belefoglalt.

14

5 Ennek a beszédnek különös gondolatait éppen az allegorizáló módszerre jellemző voltuknál fogva itt ismertetjük: A textus Zs. 60, 10: Moab olla (= fazék, lábas) spei meae; a beszéd tárgya: de Martyribus. A fazék a világ, vagyis az emberek általában, akik a szenteket üldözik. A fazék három lába: concupiscentia carnis, concupiscentia oculorum, superbia vitae. Mi pedig (tudniillik a szentek) a fazékban főtt étel vagyunk, s Krisztusnak és az angyaloknak készíttetünk el ételül. Ez a főzés általában a szenvedést, üldöztetést, vagyis a mártírságot jelenti. De éppen ez a szenvedés, vagyis a fazékba jutás kelti fel a reményt, mert az egyháznak és az igazaknak az a külső jelük, hogy szenvedniük kell; ez minden emberi bölcseség és igazságosság megszégyenítése. Krisztus tehát jó szakács: a gonoszoknak megengedi, hogy e földi hatalmukkal éljenek, szentjeit