A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.
Dr. Bruckner Győző: Az 1530. évi augsburgi birodalmi gyűlés - A Confessio Augustana és magyarországi variánsai
Krisztus közvetítése útján érhetjük el, mert „ő az engesztelő, főpap és szószóló egyaránt." (21. §.) A Krisztusban való hit többet ér, mint minden jó cselekedet. (26. §.) A szentségek pedig (9., 10. és 22.-ik §§.-ok) és a szentlélek (18. §.) e hit erősítésére szolgálnak. Az ev. egyház kijegecesedni kezdő egyházszervezetének az augsburgi hitvallásban kifejtett hitbeli üdvözülés tana volt az éltetője és lételének végső oka is. E hitbeli felfogás az ev. egyház egész jogrendszerének kialakulására is döntő befolyással volt. A keresztyén tökéletességről két helyen is szól a Confessio Augustana (16. és 27. §§.-ok), mondván, hogy az igazi tökéletesség: Isten igaz félelme és a benne való hit. Aki szívvel és lélekkel hiszi az Urat, az jobban megközelíti a keresztyén tökéletességet, mint aki koldul, vagy csuhát hord. E cikk határozottan támadóan lép fel a kath. vallással szemben, mikor kárhoztatja a papnőtlenséget, zárdai életet; a búcsút, böjtöt, olvasó használatát stb. pedig gyermekes és haszontalan dolognak mondja. Igazi jó cselekedetek a hitvallás szerint csak azok, melyeket az Evangélium maga elrendel, úgy mint béketűrés, felebaráti szeretet, Istenben való bizodalom, a rossznak kerülése stb. De a jó cselekedeteket ne azért tegyük, hogy velők érdemeket akarjunk szerezni Isten előtt, hanem azokat Isten akaratából és az ő dicsőségére készséges szívvel tegyük. Megjegyzendőnek tartja a hitvallás, hogy igazi keresztyén tökéletesség nincsen s ha valaki ezt tanítaná, ezzel a Megváltó érdemét kicsinyítené. Részletezi az augsburgi hitvallás az igazi evangéliumi jámborság és erkölcsösség mibenlétét. A keresztyéni jámborság a bűnbocsánatban való hitből fakad és a hívő szív sugallta jó cselekedetekben nyilvánul meg. Aki azonban azért tenné a jót, hogy vele Isten előtt érdemeket szerezzen, az az Evangélium igazi tanítását nem ismeri. Emberi törvények, mint kolostori fogadalmak, böjt, nőtlenség stb. nem mozdíthatják elő az igazi jámborságot, hanem csupán Isten tízparancsolatának igazi megtartása. De még ha mindent megtettünk is, Krisztus szavai szerint „haszontalan szolgák" vagyunk és az ő érdeme nélkül meg nem igazulhatunk. Az augsburgi hitvallás az igazi hit mibenlétéről és a keresztyén tökéletességről szóló tanokat részletesen és szabatosan kifejti és e tekintetben igazi zsinórmértékül szolgálhat.