A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.
Dr. Zsedényi Béla: Hierarchia és kyriarahia a magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyház alkotmányfejlődésében.
új törvény rendelkezésére, a már meghozott zsinati határozatra hivatkozott s ezek alapján vitatta a papság jogait. Szinovicz Mihály püspök békességes hangon idézte elő a multat, melyben az egyházak hű munkásaitól, a lelkészektől e jogokat soha meg nem tagadták s így mi sem illőbb, mint hogy ez a jövőben is így legyen. 52 ) A vita ilyképpen teljesen meddőnek látszott s az elnök helyesen ismerve fel a helyzetet, hogy a világi elem nem akarja az egyháziakat egyházkormányzati jogaiktól megfosztani, s csupán a jog forrása tekintetében vám a két tábor között súlyos nézeteltérés, arra törekedett, hogy e jogok forrása körül kialakult vitát letörje és az egyszer már elfogadott kánont újra elfogadtassa. Törekvése azonban a vita kiszélesedése miatt már nem járt sikerrel, mert közben a hierarchia rémét is felidézték, amely a papság erejének növekedésével s az idők folytával, a világi elem teljes kiszorítására vezethetne. Polycarpus hiába hivatkozott arra, hogy a magyar ev. papság hierarchiájától, amidőn a papság, csekély jövedelméből alig tengeti életét, kár tartani, 53 ) mégis ennek a hatása alatt kerestek és találtak a világiak oly megoldást, amely a régimen mixtum alapján áll ugyan, de kifejezésre juttatja a papság egyházkormányzati jogainak átruházott természetét. 54 ) így a már egyszer elfogadott tervezet helyére egy teljesen újonnan megszövegezett kánon kerül, amelynek a vita tárgyát képező kérdést érintő része a következőképpen hangzik: „Quia vero ecclesiae ex secularibus et ministris causa exercendarum cunctarum, cum hoc munere connexarum functionum vocatis constant; cuivis membro aequale ad potestatem ecclesiasticam ius esse debet; ipsum vero iuris huius exercitium seu régimen • . . . 52 ) L. u. o. 69. 1. ") L. u. o. 76. 1. M ) Maga a kánon azonban igen szerencsétlen szövegezést nyert, mert amíg a világiak bizonyára csak a papság egyházkormányzati jogainak átruházott természetét kívánták leszögezni benne, a szövegezés egyben bántó sérelmet is ejt az egyházi elemen. Különbséget tesz ugyanis az egyház világi és lelkészi tagjai között, s ugyanakkor, amidőn megállapítja, hogy „minden tagnak egyenlő jogának kell lenni az egyházi hatalomban", e jogokkal az egyházi elemet mégis csak „közmegyezésből, s az egyházak javáért, eddigi szokás szerint" ruházza fel.
