Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

33 jellemzi. Csak a lényeg mindig ugyanaz : a negativ álláspont az evangeliummal szemben. Az azonban már folyton változik, hogy ez a negativ álláspont tudatos-e vagy öntudatlan, nyilt-e vagy leplezett, támadásban, vagy csak tartózkodásban nyilvánul-e, hajlandó-e compromissumra, talán valami szürke deismus erejéig vagy sem. Sőt ha részletekbe bocsátkozhatnánk, olyan áramlatokkal is találkoznánk, amelyek annyira közel látszanak állani az evangéliumhoz, hogy szinte átalljuk őket neopaganista irányzatokkal egybefoglalni. A jelszó azonban mindig ugyanaz, a renaissance jelszava : az ember egyéniségének szabadsága. A jelszó accentusa viszont változó, változik az, akivel szemben a szabadságot érvényesíteni kell, egyszer egy torz nevelési eszmény (Montaigne), másszor a kultúra az (Rousseau) s változó, hogy kinek a nevében, pl. a philanthropinismus vagy a neohumanismus nevében indul-e meg a felszabadító harc. Épen ezért, ami az evangéliumot illeti, a mi álláspontunk mindig ugyanaz : csak azt a nevelést ismerhetjük el jogosultnak, amely az evangéliumhoz szabja magát, de változó az álláspontunk, ha egy-egy kritikát, egy-egy reformot kell megítélnünk, amikor minden elvi ellentét mellett esetleg készséggel el kell ismernünk a kritika, a reform jogosultságát, így vagyunk mindjárt a „gáláns" neveléssel. Teljesen értjük Montaigne fölháborodását, amellyel az élet szükségleteit semmibe sem vevő humanismus lélekölő formalismusára lesújtott. Elismerjük, hogy a latin és görög verseket összeillesztgető, latinul és görögül szónokló neveltje a hovatovább mind jobban elkorcsosodó humanismusnak össze sem hasonlítható étetrevalóság tekintetében a „gáláns" emberrel. De viszont rá kell mutatnunk arra, hogy ez a nevelés csak az idelenntvalókat kereste, az odafönnvalókat egyáltalában nem. Különösen akkor lett nyilvánvalóvá az evangeliummal való ellentéte, amikor a hallei egyetemen egymás mellé került a 3