Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

24 riculatiók statisztikája az 1520—26 közé eső években : 579, 245, 285, 198, 170, 201, 76. Hasonló Erfurt sorsa: 310, 120, 72, 15, 43, 21, 14. Vagy Lipcséé : 417, 340, 285, 126, 91, 102, 81. Rostock 1529-ban megéri, hogy egyetlenegy immatriculatiót sem mutathat ki. Greifswaldban, úgy látszik, 1525—1539 között majdnem teljesen szünetel az egyetemi élet. (Paulsen i. m. I. 192. o. II. 692. o.) Az oka ennek természetesen nem a „virus Lutheranuin", hanem a pápaság. Mivel a pápaság a tudomány felett való uralmat is bitorolta, most vele együtt a tudományt, a tudós nevelést is megvetette a kor. S mivel annakelőtte csak az egyház embere tanult s most a pap, a szerzetes becsületevesztett tökéletessége, a javarészt a világi hatalom kezébe került stallumok már nem vonzották az ifjúságot, céltalannak látszott a tudománnyal való foglalkozás. Kereskedő, mesterember lett az ifjú már csak azért is, mert a reformáció megtanította reá, hogy a boltban, a műhelyben is lehet valaki jó keresztyén. Odament, ahol jómód, becsület intett feléje. A humanismus sem vonzott. Most, amikor a reformáció belévetette az örökkévalóság nagy kérdését a lelkekbe, lett nyilvánvalóvá, hogy a humanismus csak a szavakkal űzött szemfényvesztő játékot s a lélek nagy szükségével szemben tehetetlen volt. Eobanus Hessus, az ünnepelt erfurti költő-király koplalni volt kénytelen. Verseit hiába árulta, nem kellettek. Hogy ez a tudományellenes áramlat milyen veszedelem számára, különösen akkor tapasztalhatta meg a reformáció, amikor az előző kor tudományosan képzett embereinek sorai megritkultak s pótlásra lett volna szükség. 1537—44 között kénytelenségből lelkésszé avattak Wittenbergben olyan embereket, akik minden tudományos képzettségnek híján voltak : íródiákokat, könyvnyomtatókat, posztócsinálókat, takácsokat, cipészeket, szabókat s még egy parasztot is. Érthető tehát, ha Luther s ál-