Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

11 kettő között való ellentétet azonban nem minden humanista érezte. Voltak ugyanis olyanok, akiknek ereiben több csörgedezett a katholicizmus, mint a humanismus véréből. Ilyenek többek között az olasz Vegius, a spanyol Vives, a német Wimpfeling. Voltak olyanok is, akiknek a kenyér, a néha oly puha, fehér kenyér, amelyet az egyház adott, megkönnyítette a belső lázongás elcsitítását és az egyházzal való megalkuvást. A humanista-fejedelem, Erasmus, talán typikus képviselőjüknek tekinthető. Legkönnyebbé természetesen akkor volt téve a humanismus számára az egyház határai között való békés megmaradás, amikor a renaissance-pápák személyében a pápai trónt is meghódította a renaissance. X. Leo jogara alatt igazán nem volt nehéz megmaradnia a renaissance gyermekének. Bezzeg keserves volt VI. Hadrián uralma ! Amikor meghal, megkoszorúzzák orvosának a házát ezzel a magyarázattal: „Liberatori patriae!" (Burckhardt: A renaissance Olaszországban. I. 218. o.) De ha megalkudott is a humanista az egyházzal, ha nem tagadta meg humanista voltát, forradalmár maradt s munkássága, amint ezt a reformáció történetéből láthatjuk, aknamunka volt. Hiszen a renaissance, a humanismus csakugyan előfutárja a reformációnak bizonyos tekintetben. A humanista paedagogia első pillantásra elárulja, hogy a renaissance szülötte. Már az is jellemző, hogy van paedagogiai irodalom. A középkor irodalma nem igen foglalkozott a nevelés kérdéseivel. Még pedig azért nem, mert nem érezte szükségét. Hiszen csak a tömeg idomítása, fékezése volt a célja. Paedagogiára ott van szükség, ahol a nevelő meglátja az ember egyéniségében a nevelés nagy feladatait és nagy nehézségeit. Itt a magyarázata annak, hogy miért olyan gazdag a humanista paedagogiai irodalom. Itt a magyarázata annak, hogy ez az irodalom miért van