Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

10 iskoláknak ugyancsak szűk határok közé szorított facultas docendit. Csak épen írást, olvasást, a latin nyelv elemeit taníthatták. Az énektanítás egyes helyeken az egyházi iskola féltett kiváltsága maradt. így ezek az iskolák más irányban fejlődtek. Talán épen ezért lettek az anyanyelvi készséget is fejlesztő, pl. német iskolákká. Talán ezért találták meg a kapcsolatot a mindennapi élettel s lettek „számoló" iskolák, a mai kereskedelmi iskolák ősei. Íme láthatjuk : amily mértékben fölszabadult az iskola a pápaság nevelési eszménye állította korlátok alól, oly mértékben közeledett az ember szükségleteinek a megértéséhez. A pápaság nevelő munkájának megsemmisítés volt a célja. Mivel csak a maga akaratának, csak a maga gondolkodásának létjogosultságát ismerte el, meg akarta semmisíteni az ember egyéniségét gondolkodásával, akarásával együtt. Nevelési eszménye, az engedelmes alattvaló nem élő egyéniség. Nem is lehet az. Az a közösség, amelyet a pápa kormányoz a maga absolut hatalmával, zsarnoki, az egyest szétmorzsoló közösség. S ezzel ki is mondtuk az Ítéletet a fölött a nevelés fölött, amely e felé a cél felé tör. A pápaság nevelési eszményének s ennek az eszménynek szolgáló módszerének nincs jogosultsága. A nevelés nem lehet destructiv munka. Célja csak positiv lehet. Az emberben az ember kialakítása. Ennyit már most is előrebocsáthatunk. Csak így illeszkedhetik bele nevelő munkánk Istennek rajtunk folyamatban levő nevelő munkájába, amelynek szintén nein negativ, hanem positiv célja van. Ha a pápaságtól a humanismus felé fordulunk, rögtön szemünkbe tűnik az a nagy közbevetés, amely a kettőt egymástól elválasztja. Az egyént szétmorzsoló pápasággal szemben a humanismus a renaissance jelszavát, az egyén szabadságát hirdeti. A közösség és az egyéniség elve került tehát egymással szembe. A