Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

mindenesetre csodálatraméltó gondolatépületével, megállj-t parancsol az elme alkotó munkájának. S ezzel kezdetét veszi a tudományos gondolkodás zsibbadása, merevedése. Az egyetemi tanárnak a kathedrán csak a lectio a kötelessége. Amit megtanult, azt adja tovább. Azon emésztetlenül. Azzal a módszerrel, amellyel őt is tanították. Szabad tere csak a disputatióban van a gondolkodásnak. Ott a kész és változhatatlan igazságot újra meg újra felaprózhatja, így is, úgy is csoportosíthatja. A meghatározott körön belül érvelhet, cáfolhat, támadhat, védhet. S ebben a tisztára formális ügyességben nagyra vitte a pápa igáját nyögő értelem. Amikor Duns Scotus 1304-ben megjelenik Párisban s a dominikánusok nem kevesebb, mint' 200 érvet szegeznek szembe a franciskánusok Mária szeplőtlen fogantatásáról szóló tanának, a „doctor subtilis" azon mód megfelel s a 200 érvet rendre megcáfolja „olyan könnyedséggel, mint ahogy Sámson széttépte Delila köteleit". A kisebb elméknek kevesebbel kellett beérniök. Esetleg azon vitatkozhattak, hogy érvényben maradt-e a feltámasztott Lázárnak halála előtt készített végrendelete. Ez a példa különben, amely a jogi fakultás életéből mutató, sejtetheti velünk, hogy nemcsak a theologiai, hanem a többi fakultásnak is vergődés volt az élete. A dermesztő hidegség természetesen a mindeneken uralkodó theologiából áradt szét. Ne feledjük, a jogász is, az orvos is majd mindig pap még akkoriban. S a theologiából viszont azért veszett ki az élet minden melegsége, mert elzárta magát a theologia éltető forrásától, az írástól. Ha szóhoz juthatott is az írás, a különböző sensusok szócsövén át szólhatott csak s csak azt mondhatta, amit a dogmatikus mondatni akart vele. Láthatjuk tehát, hogy a nevelésnek ez a menete teljesen megfelelt egyrészt a nevelés eszményének, mert lenyűgözte mind a gondolkodást, mind az akaratot s egyenest holtra zsib-