Podmaniczky Pál: A keresztyén istentisztelet lényege valláspsychologiai és dogmatikai alapon kifejtve. Pozsony [1916.]
35 eszközévé lesz. Eszközévé lesz annak megvalósításában, a mit a maga életében Isten mindenek fölött való czéljának ösmert meg : a kegyelemnek mindenekhez való eljuttatásában. Ezért tekinti a ker. ember egész életét kultusznak, inert az tulajdonkép nem egyéb, mint az evangéliumnak egész életével való hirdetése. A mi nagyot az ember Isten szolgálatában végbevitt, erre a psychologiai jelenségre, az áldozatra, az emberi akaratnak Istennek való átszolgáltatására vezethető vissza 1. Ha ugyanis a ker. ember embereknek szolgál is, ez az ő tudata szerint istenszeretetéből benső szükségszerűséggel következő istenszolgálat. A kegyelem nagysága azonban, a melyet a ker. ember a hitben, bűnbánatban, istenszeretetben megtapasztal, nincs megfelelő arányban a ker. ember tényleges állapotával. Ez az aránytalanság nemcsak a bűnbánat kényszerű folytonosságában, hanem abban is nyilvánul, hogy a ker. ember kegyelem átformálta élete is kötve marad a testhez és világhoz való kötöttségnek minden következményéhez (pl. halál). De ez a feszültség nem ingatja meg a ker. emberben a megváltottsága felől való bizonyosságot. Csak azt eredményezi, hogy kívánása, akarata előre irányul s a hit actusába belefoglalja az örök életről és a Krisztus visszajöveteléről szóló ígéreteket. A kegyelemnek ez a hatása a reménység 2. Annak a reménysége ez, hogy eljő az az idő, a mikor ledől mindaz, a mi most még a kegyelem állapotában is bizonyos mértékben választófal Isten és ember között s Isten lesz minden mindenekben. Tehát annak az Istennel való egységnek reményli a maga teljességében való kibontakozását a ker. ember, a mely már most is valósággá lett számára s reménységének alapját megvetette. A kegyelem hatásainak közös jellemzője — a mint láttuk — az Istennel való egység tudata. A hit azért elégíti ki a megváltás után való vágyat, mert bizonyosság az Istennel való egység felől. A bűnbánatnak azért fáj a bűn, a gonosz kívánással azért helyezkedik szembe, mert az akarat egygyé lett Isten akaratával. Az istenszeretetnek minden megnyilatkozásában a kegyelemben megnyilatkozó isteni szeretet a motivuma. A reménység az Istennel való egységnek minden következményében való érvényesülését reméli. Az Istennel való újraegyesülés lehetőségének az igehirdetés által a gyülekezet elé állított objectiv igazsága tehát subjectiv igazsággá válik a kultusz résztvevőiben. S a mint a Krisztusra irányított váltságvágy egybegyűjti a gyülekezetet az ige és a szentségek köré, úgy a kegyelem hatásaiban megtapasztalt egység az Istennel együtt is tartja a gyülekezetet 3. A kegyelem 1 L. pl. Stolberg Anna grófnő nyilatkozatát diakonisszává avattatásának napján. Merz: Christliche Frauenbilder. 11. 327 o. 2 Schlatter i. m. 571-, 576. o. L. még Müller: Geistliche Erquickstunden. 149., 250. o.; továbbá Meyfarth énekéi: Jerusalem, du hochgebaute Stadt. . . Részletesen tárgyalja a reménységet Seriver i. m. V. része. III. kötet. 490.-O. 3 Schlatter i. m. 569.-0. 3*
