Podmaniczky Pál: A keresztyén istentisztelet lényege valláspsychologiai és dogmatikai alapon kifejtve. Pozsony [1916.]
34 Istennel való egységét akarja, mindenkor Jézushoz, a Krisztushoz hívó szózat. — A kívánásnak Istenre való irányulása szüli az imádságot 1. A ker. imádság mindenek előtt imádás. Mivel az Isten szeretete keltette istenszeretet a motívuma, imádja Isten szeretetét a Krisztusban. S a míg az imádás az Istennel való egyesítettség érvényesítése egyrészt, addig másrészt az imádás újra meg újra megtapasztalt lehetősége az egyesítettség felől való bizonyosságot is megerősíti. Az egyesítettségnek ezt az érvényesítését és megerősödését kívánja az a kívánás, a mely a ker. embert az imádásra készteti. A hálát adó és kérő imádság az imádkozó személyével foglalkozik ugyan (az istenszeretet által hozzákapcsolva mások személyét is), de biztonságot az Isten szeretete felől való bizonyosságnak az istenszeretetben gyökerező tudata ad mindkettőnek. A ker. ember mindenben látja az Istenre visszamutató causalitast, a hálaadásra késztető alkalmat, mert istenszeretete mindenütt keresi azt. Az istenszeretet ugyanis mindennek Istenben feltételezi végső okát s egy akaraton lévén Istennel, Isten minden tettében hálára való alkalmat lát. A kérés mindezt a jövőbe vetíti. Mivel tudja, hogy Isten szereti, azért mer kérni. Meri kérni mindazt, a mihez bátorságot ad neki az Isten szeretete felől való bizonyosság. Nem száll ugyan szembe az istenteremtette természettel, de Istent, a teremtőt hatalma végtelenségében meri segítségül hívni. A látszólag természetellenes imádság is mindig egy Isten akaratával. Az Istennel való egyakaratiság azonban akkor lesz legélesebben láthatóvá az imádkozó életben, ha a kérő imádság meghallgattatás nélkül marad. A ker. ember ezt a negativ eredményt is positiv eredménynek tekinti, mert a gazdagságában teljesen föl nem érhető kegyelem feleletét érti meg ebből is. Épen ezért lényege szerint minden imádság az isteni akarat feltétlen érvényesülését kéri. így lesz imádkozó élete életszükségletté számára, mert alkalom arra, hogy akaratát Isten akaratához hozzáidomítsa. — Az áldozat az istenszerető akaratnak tettre válása 2. Az áldozatban a ker. ember akaratával egész egyéniségét a maga egységében és teljességében átszolgáltatja Istennek. Az istenszeretet itt éri el tetőpontját. Az Istennel való akarategység itt érvényesül a legteljesebben, a mikor az ember Istennek 1 Schlatter i. m. 219.-0. James i. m. 463.-0. (James-Wobbermin i,m 365.-0.) Az imádságra vonatkozólag gazdag történeti anyagot találunk Vorwerk nagy művének, „Gebet und Gebetserziehung" I. kötetében 5—570. o. U. o. 627.-0. foglalkozik az imádságra vonatkozó valláspsychologiai kutatásokkal. Az ifjúság imaéletének psychologiáját a II. kötetben tárgyalja. 7.-o. 3 Az áldozat ilyetén értelmezésére nézve 1. Schlatter i. m. 23t.-o. Wundt is az így értelmezett áldozatban látja az áldozat fejlődésének csúcspontját. Völkerpsychologie. VI. 466.-0., 472.-0. Hasonlóan James is i. m. 462 - 302.-O. (James-Wobbermin i. m. 365-, 245.-0.) Az imádságot és vallástételt is belefoglalva tekinti az áldozatot a kultusz egyik subjectiv elemének Schöberlein: Das Wesen des christl. Gottesdienstes. 7. o. L. még az áldozatra vonatkozólag Löhe: Vorschlag zur Vereinigung lutherischer Christen für apostolisches Leben. 116. o.
