Daxer György: A páli és jánosi theologia központi eszméjének összehasonlítása. Békéscsaba 1909.

II. Fejezet

- 47 — fel Pfleiderer is az uj vallástörténeti iránynak hívei sorában, még pedig „Urchristentum" c. müvének 2. kiadásában (1902.) és későbbi irataiban, mint »Das Christusbild des urchristlichen Glaubens in religionsgesch. Beleuchtung" 1903. „Religion und Religionen" 1906 és „Die Entstehung des Christentums« 2. kiadás 1907. c. müveiben. Pedig láttuk, hogy azelőtt kérdésünkben (Paulinismus s Urchristentum c. müveiben) Holsten nézetéhez csatlakozott volt. És a vallástörténeti magyarázatnak Holsten nézetével való rokonsága érthetővé teszi, hogy erről Pfleiderer most sem tesz le, csak kombinálja vele a vallástörténeti analógiákat (L. Entstehung des Christentums 144—148. 1.). Ezt pedig annál inkább teheti, mert szerinte Pálnak már Tarsusban, a mithraskultusz székhelyén volt alkalma, hogy a pogány vallásokkal is megismerkedjék (i. m. 129 1.). Wernle szerint is Pál akkor, mikor arról van szó : ki volt Jézus, nem törődik a történeti Jézus képével, hanem az Isten fia és a mennyei ember fogalmaival jelöli meg (i. m. 176- 178. 181. 1. ). És bár Pál theologiája forrásait általában ő is megtérésében, de azután az apologetikában is látja (154. k. 243 1.), christologiája gyökerét mégis a feltámadottnak Damaskus előtt való megjelenésén kívül még abban is keresi, hogy az apostol ennek a feltámadottnak képét a messiásról való spekulációkkal kötötte össze (i. m 165.1.). Sőt Wernle mintegy kijelenti a vallástörténeti irány alapfelfogását, mikor azt mondja, hogy Pál christologiája nem keletkezett Jézusnak reá gyakorolt benyomásából és abból, amit mondott és cselekedett (182. 1.), de még Krisztusnak damaskusi megjelenéséből sem, hanem egy merész spekulációnak Jézus történeti személyére való átviteléből (181. 1.). És ez az apostolnak az Isten fiáról és mennyei emberről való megtérése előtti spekulációja (183 1). Mint Wernle, úgy indul ki Wrede V. is Pál apostolról irt vallástörténeti népszerű könyvében („Paulus" 1905) abból a mondatból, hogy „Jézus személyiségének benyomásából (Pál) Krisztusképe nein keletkezett" (84. 1.). És Brückner M., aki á kérdés egész anyagát ugyancsak népszerű vallástörténeti füzetben feldolgozta („Der sterbende und auferstehende Gotthei'and in den orientalischen Religionen und ihr Verhältnis zum Christentume" 1908), utána mondja, hogy az új-szövetség Krisztusképe, mint a történeti Jézustól kiinduló egyenes fejlődés eredménye, meg nem érthető (34. 1.). Pál apostol Krisztusképe pedig lényeges vonásaiban, melyek itt is az Isten fia és a mennyei ember,