Daxer György: A páli és jánosi theologia központi eszméjének összehasonlítása. Békéscsaba 1909.

II. Fejezet

- H Lényegileg ugyanígy képzeli magának Pál christologiájának eredetét Pfleiderer is. Szerinte a damaskusi kijelentés után átvitte az apostol a messiás Jézusra a mennyei szellemi ember hellenistikus eszméjét. Ez volt christianizált farizeismusa, melylyel párhuzamosan haladt christianizált hellenismusa. Ez megint úgy állt elő, hogy a messiás Jézus feltámadásában magát a második Ádám, mint életet keltő szellem jelentette ki. (Urchristent. 171-175. 1.). Holsten theoriája már előre is abból a feltevésből indul ki, hogy Pál appstol megtérését csoda felvétele nélkül magyarázza ; ő mindent immanens erők összehatásából akart megérteni. Ez természetesen nem történeti elv, hanem dogmatikai előítélet, amely csak arra volt jó, hogy Holsten nem láthatta mindenütt tiszta, elfogulatlan szemmel a való tényállást. Igy Pál keresztyén gondolatvilágában csak logikai gondolatalkotást lát és az apostol vallását egyoldalú intellektualistikus szempont alatt nézi. Az apostol theologiája semmi egyéb, mint logikai gondolatfolyamat eredménye, mely az apostol lelkében logikai szükségszerűséggel lefolyt. Pfleiderer pl., aki különben bevallja, hogy munkájához az indítást Holsten elmés fejtegetéseinek köszöni (IV 1.), elismeri, hogy szerinte is Pál megtérése „ein Process des theoretischen Bewusstseins, eine Dialektik des religiösen Denkens" volt (Paulinism. 16. 1.). Pedig a dolog nem úgy van. Pál megtérése Krisztustól való behatás, élmény volt. mely egész lényét megrázkódtatta. Theologiája is ezen élménynek kifolyása. Ami azután azt a belső küzdelmet illeti, melyet Holsten és követői feltételeznek, arról az apostol mit sem tud. Ennek lehetősége kedvéért még fel kell venniök, hogy Pál már megtérése előtt kezdett zsidó álláspontjának igazságában kételkedni. Pedig erről sincsen szó Pálnál. A megtérés rögtöni bekövetkezése, mint 2. Cor. 4o és Oal. Ii3-i6-ból látható, az ellenkezőről tanúskodik. Azután nem kellett az apostolnak, mint farizeusnak egy halott feltámadásában hinni, mert a feltámadást a farizeusok az Ítélet napjára várták. Mindezen feltevések oly engedményeket tételeznek fel Pálról már a megtérés előtt, milyenekre ő bizonyosan csak a megtérés után volt képes. Azért nem tagadjuk ugyan, hogy az apostol megtérése úgy természetében, mint öntudatában psychologiailag elő volt készülve, de abban igen is kételkedünk, hogy a megtérés ezen psychologiai közvetítéseinek felmutatásával az apostol élményeit kellőleg megmagyarázhatjuk. Még Holtzmann is elismeri, hogy az ily