Daxer György: A páli és jánosi theologia központi eszméjének összehasonlítása. Békéscsaba 1909.

I. Fejezet

- 24 — Amint János evangélioma inkább a történeti Jézussal fog­lalkozik, mint a felmagasztalttal s így inkább arra ruházza ennek Pál apostoltól reá ruházott neveit, isteni dicsőségét és méltósá­gát, úgy találjuk, hogy Pál apostol megint Jézus történeti lété­vel foglalkozik sokkal kevesebbet, mint a jánosi evangéliom. Ennek oka egyrészt az, hogy János történeti, Pál pedig dogma­tikai szempontból nézi a megváltó személyét, másrészt pedig — mint már láttuk — Pál apostolnak megtérésében keresendő. Amit az apostol ez alkalommal tapasztalt, az késztette őt a fel­magasztalt Krisztus mennyei alakjának előtérbe állítására. És ebben annyira ment, hogy Jézus földi életéből csak igen keveset említ meg leveleiben, annyit, amennyit az üdvösség szempont­jából jelentősnek tart. És ez csak az Úr származása (Rom. I3. 9r,. Gal. 3io.), az úrvacsora szerzése (1. Cor. II23-25.) és Jézus halála meg feltámadása (1. Cor. 153 kk.). Említ azután Jézus életéből még több más adatot is (1. Masznyik Pál ap. élete 169. k. 1.), és ismeri az Úr egyes mondásait és tanait is (1. u. 0. 170. 1.), de az egész aránylag mégis kevés Jézus földi életé­nek gazdagságából. Csakhogy azt is meg kell gondolnunk, hogy Pál leveleiben már nem a hit alapvetéséről volt szó és missiói prédikációiban, miként 1. Cor. 22. II23. 15a. 2. Cor. 114. és Gal. 3i, mutatja, bizonyára ő is többet, sokkal többet hozott fel Jézus földi életéből, mint leveleiben. És ha az apostol az Úrral földi életében járt-kelt s együtt lett volna, tán át meg átszőtte volna leveleit ezen időről való megemlékezéseivel. Szóval az Úr földi életéből vett adatok ritkasága Pál apostol leveleiben egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy azt kevésre be­csülte, vagy hogy alig igyekezett volna vele megismerkedni, mint Wernle mondja (L. ellenkezőleg Feine J. Chr. u. P. 57. 1.), a ki azt is hiszi, hogy 2 Cor. 5io. szerint az apostol nem is akarta a történeti Jézust már ismerni (i. m. 175 1.). Pedig e helyen sem mondja az apostol avval, hogy már nem akarja a Krisztust test szerint ismerni, azt, hogy bár ismerte Jézust földi élete idejében, t. i. a történeti messiást (Weizsäcker 1. m. 119.), de most már nem akarja ezen oldaláról ismerni. Pál apostol itt a test szerinti Krisztus alatt a zsidó nemzeti messiást érti, aki Israelből, Dávid házából származik (Rom. 9s. Is) s egy fajta alloc, 'Irjaovç (2. Cor. 1U.). Ezt várta s ismerte, ennek hódolt valamikor ő is, de most már nem teszi (2. Cor. 5n.). Ha igy áll a dolog, várható, hogy Pál apostol az Úr földi életét nem hanyagolta el igehirdetésében végképen ; az inkább

Next

/
Thumbnails
Contents