Szelényi Ödön: A protestáns pedagógia eszméje. Eperjes 1908.

„továbbá, hogy a protestáns iskoláztatás megerősödése nemcsak közvetlen hatásában volt nagyfontosságú, hanem azon visszahatásában is, melyet a mélyen aláhanyatlott katholikus iskolaügyre gyakorolt". Bátran mondhatjuk, hogy ezeknek az iskoláknak, a bennök ápolt komoly tudományosságnak szigorú erkölcsnek és férfias öntevékenységnek köszönhetjük, hogy ma is a protestáns elemé „a politikai, tudományos és társadalmi vezérszerep" — a mi ismét a katholikus Czirbusz Géza állítása. íme, a protestáns tanügy történeti hagyományai máris egy nevezetes bizonyságot szolgáltatnak a mellett, hogy ezeknek az iskoláknak, a melyekből oly kiszámíthatatlan haszon háramlott az egész magyar közművelődésre, kell, hogy legyen létjoguk, hivatásuk a jelenben és a jövőben is; vagy annyira kimerült, elerőtlenedett a protestantizmus szelleme épp a legutóbbi időben, hogy a jövő csakugyan végpusztulással fenyegeti a századok viharait átszenvedett evangyéliomi egyházunkat és annak iskoláit? És ezzel eljutottunk főkérdésünkhöz: van-e egyáltalán még szükség manapság és a jövőben a protestáns Iskolára, más szóval a protestáns szellemben történendő nevelésre, és ha igen, miért? — Mert a múltban szerzett bokros érdemeink, bármily jelentősek és elévülhetetlenek művelődéstörténeti szempontból, mégsem tekinthetők mértékadóknak a jelen és a jövő feladataira nézve és a mult, noha kétségkívül hatalmunk, tekintélyünk egyik eleme, nem jogosít mindenben a jövőben való kuíturai vezérszerepre. Mindenekelőtt kijelenthetjük, hogy a protestáns szellem érvényesítése ma is lehetséges iskoláink kebelében, megnyirbált önkormányzatunk mellett is. Mert az állami taiútásterv és utasítások csak előírják a tanítandó tárgyakat, az elvégzendő tananyag kezelésének módját, de a minisztérium intencziója értelmében csak mintát akarnak mutatni, kipróbált módszeres elveket tudatosakká tenni és útbaigazításokat adni. A siker tehát ma is a tanár rátermettségén fordul meg, mert a mit az egyes tanárnak a tanterv és utasítás nyújt, az csak holt forma, melyet neki kell élőtartalommal megtölteni. íme, nagy megnyugvás lehet ránk nézve, hogy az erős egyéniség a legújabb utasítások szellemében is megfelelő módon érvényesülhet. És most feleljünk arra az égető kérdésre, hogy szükséges-e a protestáns szellemű iskola, a protestáns paedagogia? Minden iskola a maga jellegét attól a világnézettől nyeri, a melyet benne hirdetnek. Úgy hiszem már most, hogy elismerve a felekezetnélküli vagy az állami iskola egyéb előnyeit, (ebből a szempontból) a jó felekezeti iskola nevelő hatása azért erősebb, mert itt egységesebb a szellem, a világnézet s itt minden tanító egyaránt felhasználhatja a vallás fontos nevelő szerepét. Épp azért, ha a miatt van létjogosultsága a felekezeti iskolának ma is, mert itt a tanítótestület mindegyik tagja egyazon világnézet alapján áll, holott ez az állami iskolákban, a hol különböző vallású és világnézetű egyének működnek, ki van zárva, megilleti a léthez való jog a protestáns felekezeti iskolát is. Csakhogy nagy a különbség az egyes felekezeti iskolák között és minden szempontot figyelembe véve, talán mondhatjuk, hogy csak az oly felekezeti iskolát nem érheti gáncs, melynek világnézete nem ellen-