Szelényi Ödön: A protestáns pedagógia eszméje. Eperjes 1908.
A PROTESTÁNS PAEDAGÓG IA ESZMÉJE. - Szabadelőadás. — Nem a legbátorságosabb érzelem kél a lelkemben, midőn e díszes társaságban annyi avatott paedagogus, annyi nagyműveltségű és egyházunk elveit alaposan ismerő, tapasztalt férfiú előtt a protestáns paedagogia vezérelveiről igyekszem értekezni. De elfogódottságom bátorsággá lesz, ha elgondolom tárgyam fontosságát s nemcsak időszerű, hanem a magyar protestáns egyház legvitálisabb érdekeibe vágó voltát, melylyel szemben a legigénytelenebb kísérlet is jóakaró meghallgatást érdemel. Úgy hiszem, tudja e díszes gyülekezet minden egyes tagja, hogy a magyar protestantizmus egén sötét felhők tornyosulnak, a melyek veszélylyel fenyegetik nemcsak a felvilágosultság szabad terjedését, hanem a protestantizmus létjogát is, és azért éber munkára szólítják egyházunk minden igaz hívét. De különösen a magyar ifjúság protestáns szellemű nevelése látszik végveszélyben forogni. Tán nem csalódom, ha úgy látom, hogy leginkább két különböző gyökérből eredő és különböző oldalról kiinduló áramlat készül összeroppantam azt, a mit protestáns nevelésnek nevezünk. Az egyik irány, nemzetközi és felekezetnélküli alapra helyezkedve, mitsém akar tudni az egyházról, mint szervezetről, a felekezetiségről, legkevésbbé pedig a felekezeti iskolákról, melyeket a tudományosság okából veszedelmeseknek tart és azért teljesen az államra kivánja ruházni a nevelés fontos feladatát. Ez a szocialisztikus világnézet, mely természettudományi alapon áll. Ezzel szemben látunk egy másik áramlatot, melyet általában a hivatalos katholikus egyház és annak ultramontán irányzata képvisel (tehát nem az egész katholicizmus és épp ez ellentét miatt ki is tört a katli. egyház kebelében is a kulturharcz), és ez szembeszállva a XX. század tudományos és társadalmi műveltségével oly tüneteket vet felszínre, a melyek régmúlt idők gyászos eszméinek feltámadását látszanak hirdetni, midőn főczélul tűzetik ki az egyoldalú és exkluzív felekezetieskedés ápolása és minden kulturtényezőnek, tehát az iskolának is az egyeduralkodó és mindenható egyház alá való rendelése. Ezek ellenében azonban tán fel lehetne hozni, hogy az egyiktől, a felvilágosítás lobogója alatt harczoló tábortól nincs mit tartania a protestantizmusnak, a melynek lényegénél fogva az a hivatása, hogy minden szabadelvű mozgalmat felkaroljon. Ez részben csakugyan igaz, de csak részben,
